Ivászat közben tárgyal Mark Rutte Zelenszkijjel

Ivászat közben tárgyal Mark Rutte Zelenszkijjel

által Norbert S
0

„Addig iszunk, amíg el nem ájulunk” – Mark Rutte elmondta, milyen tervei vannak Volodimir Zelenszkijjel

Mark Rutte a svájci Alpok egyik hegycsúcsán ünnepelné meg Volodimir Zelenszkijjel az orosz–ukrán háború végét: a NATO főtitkára azt tervezi, hogy az ukrán elnökkel addig iszik majd, amíg el nem ájulnak. Rutte egy holland tévéműsorban arról is beszélt, hogy vörösbort visz magával az alkalomra, de a békekötés után Jens Stoltenberggel is horgászni készül.

Mark Rutte egy holland tévéműsorban árulta el, mit tervez csinálni Volodimir Zelenszkijjel azon a napon, amikor véget ér az orosz–ukrán háború. A NATO főtitkára elmondása szerint ha a felek sikeresen megállapodnak, akkor addig fog inni egy svájci hegytetőn, „amíg el nem ájul”.

„Valahol a Svájci Alpokban fogunk nagyon berúgni. Felülünk a tetejére, és addig iszunk, amíg el nem veszítjük az eszméletünket. Ez a tervünk” – fejtette ki a Pauw&De Wit műsorban. Hozzátette, ígéretet tett Zelenszkijnek, hogy az alkalomra vörösbort hoz majd.

Másnak is elígérkezett már aznapra

Hozzátette, hogy az ukrán elnök korábban már mondta neki, hogy a háború befejeztekor a svájci hegyekben szeretne majd megpihenni, Rutte azonban biztonsági elnök jelenléte nélkül szeretne találkozni vele. Azt is elmondta, hogy tiszteli Zelenszkijt a munkájáért, és megjegyezte, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak, minden héten beszélnek.

Az is kiderült, hogy Rutte korábban megígérte Jens Stoltenbergnek, Norvégia pénzügyminiszterének, hogy a béke megkötésekor elmennek horgászni.

Ezt is kedvelheted