41 kalapácsütés után az „áldozatot” feldarabolva kelthetik új életre
Rövid időn belül több műkincslopás történt Európában, és az egyik legkülönlegesebb ügy Bécsbe vezet. Idén augusztus 27-én délután két óra körül két férfi lépett be a Stubenringen álló Iparművészeti Múzeum épületébe. Jegyet vásároltak, senkinek sem tűnt fel semmi. Az intézmény a világ egyik legjelentősebb múzeuma, a belvárosban, két metrómegálló közelében, a Városi Park mellett található. A nagyszabású ékszerkiállítás mellett a múzeum a kortárs művészetre is összpontosít.
A rablók célirányosan a megfelelő vitrinhez mentek. Egyikük elővette fegyverét, mindenki visszahőkölt, az őrök higgadtak maradtak, ennek köszönhetően nem történt vérontás. A végrehajtás rendkívül hidegvérű volt: 41 alkalommal sújtottak le a vitrin megerősített, de nem golyóálló üvegére, míg akkora nyílást nem sikerült létrehozni, amelyen keresztül hozzáférhettek a nyakékhez. A teljes akció néhány perc alatt lezajlott, a rendőrség ennyi idő alatt nem ért ki. Semmi mást nem vittek el, csak a nyakéket.
A múzeumból kifelé menet egy kanadai szemtanú azt mondta a rendőröknek, hogy a lépcsőn lefelé rohanva is hadonásztak a pisztollyal. Odakint azonban megváltozott a viselkedésük: nyugodtan andalogtak, és bementek a Városi Parkba. A dús növényzet eltakarta őket az illetéktelen tekintetek elől, és minden valószínűség szerint elérték a két metrólejáró egyikét, ahonnan nyomuk veszett. Hiába van róluk fotó, a nyomozás eddig eredménytelen.
A zsákmány nem egyszerűen rendkívül drága ékszer. Eredeti formájában gyakorlatilag eladhatatlan a legális nemzetközi műtárgypiacon, mert fotói világszerte megjelentek, története jól dokumentált, eredete pedig azonnal felismerhető. Felmerült, hogy szakszerűen szétbontják, így az egyes gyémántok azonosítása jóval nehezebb. Sok szakember nyilatkozik arról, hogy mivel 673 gyémántról van szó, nyilván ez történik valahol egy ékszerésznél. Otto Hans Ressler osztrák művészeti szakértő szerint elképzelhető, hogy a tettesek nem egészben próbálják értékesíteni a világhírű ékszert, hanem kiszedik belőle a köveket, a platinafoglalatot pedig megsemmisítik vagy beolvasztják. Ha így lesz, akkor aligha látjuk többé a nyakéket, amely 200 karát tömegben tartalmazza a gyémántokat.
A nyakéket a párizsi Van Cleef & Arpels készítette 1939-ben Nazli egyiptomi királyné számára, aki lánya, Fawzia hercegnő és az iráni trónörökös, a későbbi sah, Mohammad Reza Pahlavi esküvőjére rendelte meg a különleges ékszeregyüttest. A nyakékhez eredetileg egy ugyancsak rendkívüli, mintegy 700 gyémánttal díszített tiara is tartozott. Nazli királyné később az Egyesült Államokba költözött, majd pénzügyi nehézségei miatt ékszergyűjteményének jelentős részét eladta. A nyakék 1975-ben egy New York-i árverésen 140 ezer dollárért kelt el. Negyven évvel később újra felbukkant a műtárgypiacon: a Sotheby’s 2015-ös New York-i aukcióján maga a Van Cleef & Arpels vásárolta vissza 4,3 millió dollárért. Az ékszer így a francia luxusház történeti gyűjteményébe került, és ebből a kollekcióból érkezett kölcsönbe Bécsbe, ahonnan ellopták.
