Fodor Gábor: A Tisza-kormány vakvágányra lökte az ügynökakták ügyét
November 4-én, az 1956-os forradalom elleni szovjet beavatkozás gyásznapján tette hozzáférhetővé a kormány az ügynökakták egy részét. Az a cél, hogy a szocialista rendszer besúgói hálózatát ne lengje körül a titkolózás vádja, és a tények a nyilvánosság számára a lehető legnagyobb mértékben megismerhetőek legyenek, helyes és támogatható.
A tisztánlátás helyett azonban még nagyobb lett a zűrzavar. Az a módszer és felfogás, ahogy ebbe belevágott a Tisza-kormány, azt eredményezte, hogy botrányba fulladt a kezdeményezés, és újra vakvágányra lökte az ügyet. Lezsák Sándor, Nógrádi László és közel kétszáz társuk esetében például összekeveredett a megfigyeltek neve a spionokéval. Másoknál nem tették világossá, hogy csak azért szerepelnek a listán, mert megpróbálták őket beszervezni, de ez nem sikerült.
Több, az elmúlt években vihart kavart esetben pedig, amikor ismert emberekről derült ki, hogy együttműködtek a kádárista állambiztonsággal, az érintetteket hiába keresték a közzétett névsorban. Ezzel a kaotikus színre lépéssel alapvetően ingatták meg a bizalmat az eljárásban, hiszen ezek után ki fogja elhinni, hogy a közzétett listák és dokumentumok hitelesek.
Az ügy megérdemelte volna, hogy az egyébként tisztességesen és hasznosan működő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ne kerüljön olyan extrém nyomás alá a kormányzat oldaláról, ami az ilyen hibákat előidézheti. A miniszterelnökség részéről hiányzott a kellő tisztelet és alázat a múlt és az áldozatok iránt, fontosabbak voltak az aktuális politikai célok.
A kormány láthatóan azt akarta bebizonyítani, hogy az áprilisi kormányváltás számít az igazi rendszerváltásnak, ezért folyamatosan nyomás alatt tartották a levéltárat, és szimbolikus dátumot tűztek ki – először október 23-át, majd később november 4-ét –, mert nem azt tekintették elsődleges szempontnak, hogy a legnagyobb körültekintéssel kezeljék az ügyet.
Harminchat évvel ezelőtt történt rendszerváltás hazánkban, amikor a diktatúrát felváltotta a demokrácia. Idén tavasszal kormányváltás történt, hiszen a demokráciát nem cseréltük le sem diktatúrára, sem monarchiára, sem más politikai rendszerre. A magyar rendszerváltás eredményeire maradéktalanul büszkék lehetünk: a kommunista diktatúra és a Kádár-korszak leváltása széles népi részvétellel történt meg, óriási tömegtüntetéseken, újratemetésen, népszavazáson és szabad választáson mondtunk ítéletet a szocializmusról.
Az uniós tagságunk után azonban az egykori szovjet megszállási övezet országai nálunk jobban és sikeresebben használták ki az európai együttműködés lehetőségeit, így bár mi is hatalmas fejlődést mutattunk fel, mégis visszacsúsztunk a sereghajtók közé. Ennek a lemaradásnak két fő oka van: egyrészt a közös, nagy célok hiánya, másrészt a kétharmados parlamenti többség immár ötödik alkalommal bekövetkező pusztító hatása. Amikor egy párt önállóan szerez kétharmadot, az elkényelmesíti, semmiféle együttműködésre nem ösztönzi, és gyakorlóit rendszeresen hatalmi visszaélésekbe kergeti. Ezt láttuk a Fidesz kormányzása alatt, és ezt látjuk a Tisza esetében is.
A szakmai alkalmasság nem lehet pártpolitikai kérdés. Feledy Botondot váratlanul felmentették a Magyar Külügyi Intézet vezetői tisztségéből azzal az indokkal, hogy korábban dolgozott Lázár Jánosnak és Navracsics Tibornak is. Feledyt felkészült külpolitikai szakértőnek tartom, és abban kétségkívül hibázott, hogy erről nem beszélt a friss megbízatása elfogadásakor, ám ennek elmaradása nem olyan súlyú hiba, ami miatt a délelőtt még intézetvezetőt délutánra ki kell rúgni.
Hasonlóan könyörtelen bánásmódban részesült Ókovács Szilveszter, akit az Operaház éléről távolítottak el villámsebesen. Kifejezetten megdöbbentő, hogy néhány évvel ezelőtt a jelenlegi miniszterelnök még hozsannázott a most eltávolított vezetőnek, és még legalább kilencéves folytatást kívánt neki, most viszont arról beszél, hogy vége a főigazgató rémuralmának és pazarlásának.
Érdemes egy pillantást vetni az Egyesült Államokra is, ahol a félidős választáson komoly vereséget szenvedett a kormányzó párt. Ennek fő oka gazdasági természetű: az emberek közérzete, különösen a rekordszintet elérő üzemanyagárak és az ezzel összefüggő drágulások miatt határozottan rossznak mondható. Magyarországon a Fidesz vereségének legfontosabb oka a négy évig stagnáló gazdaság és a párhuzamosan fellépő hatalmas infláció volt. A jelenlegi kormánynak figyelnie kellene ezekre a jelekre, hiszen a bebörtönzések, a megalázó és sértő hangnem, az ellenzék folyamatos vegzálása, a rendszerváltás fogalmának megtévesztő használata meghatározott ideig lesz működőképes. A döntő szemponttá nálunk is az válik végül, hogy a választók miként vélekednek a saját élethelyzetükről. Ezért is lenne fontos végre a gazdasági kérdésekkel foglalkozni és párbeszédet kezdeményezni a társadalommal, amelybe a politikai ellenfelek is beletartoznak.
