Tíz éve mutatták be A Pál utcai fiúk zenés előadást a Vígszínházban
Tíz éve, 2016. november 5-én mutatták be a Vígszínházban A Pál utcai fiúk című zenés előadást, amely azóta a teátrum egyik legnagyobb közönségsikerévé vált. A jubileumot csütörtök este a jelenlegi és egykori szereplőkkel ünnepelték.
A jubileumi előadás végén a nézőtér piros és zöld fényekbe borult, a közönség pedig együtt énekelt a jelenlegi és egykori szereplőkkel. A különleges látványt a produkció rajongói szervezték meg.
A Molnár Ferenc regényéből készült zenés játékot Marton László rendezésében, Dés László zenéjével, Geszti Péter dalszövegeivel és Grecsó Krisztián átiratában mutatták be. Az előadást az elmúlt tíz évben csaknem 585 ezren látták.
„Az előadás megváltoztatta az életünket”
Ember Márk a jubileum alkalmából felidézte, milyen meghatározó élmény volt egyetemistaként bekerülni a produkcióba. Mint írta, egyetemistaként, még a pálya igazi elkezdése előtt bekerülni egy ilyen produkcióba sokkal több volt, mint lehetőség, és egy életre meghatározta azt, hogyan gondolkodik színházról, barátságról, kitartásról. A színész szerint az akkori fiatal társulat tagjai azóta a magyar kulturális élet meghatározó alkotóivá váltak. Bejegyzésében a közönségnek is köszönetet mondott a kezdetektől tapasztalt támogatásért.
Vecsei H. Miklóst szintén mélyen megérintette a jubileumi találkozás. Mint írta, nem számított arra, hogy az egykori és jelenlegi szereplőkkel való újbóli találkozás ennyire érzelmes lesz. Megemlékezett az előadás néhai rendezőjéről, Marton Lászlóról is, felidézve Grecsó Krisztián történetét egy kórházi találkozásukról.
Grecsó Krisztián rövid, személyes üzenettel osztotta meg a Vígszínház jubileumi bejegyzését: „Napra pontosan 10 éve. Hihetetlen. Azóta Pál utcaiak vagyunk.”
Utoljára áll össze az eredeti szereposztás
Az évfordulós ünneplés december 4-én az MVM Dome-ban folytatódik, ahol az eredeti szereposztás tagjai utoljára lépnek fel együtt. A Mi vagyunk a Grund! című koncerten nagyzenekari kísérettel szólalnak meg az előadás legismertebb dalai, Reich Károly animált rajzainak kíséretében.
„Én ott búcsúzom el a vörös ingemtől, és indulok el utoljára einstandra. Jöjjenek újabb és újabb egyetemisták, akiknek megváltozik az életük” – fogalmazott Ember Márk.
A decemberi est egyúttal jótékonysági célt is szolgál. A koncert nyereségéből létrehozzák a Pál utcai fiúk díjat, amely olyan, 35 év alatti fiatalokból álló közösségeket támogat, amelyek összefogtak egy közös ügyért. A jelentkezési határidőt november 20-ig meghosszabbították.
Vecsei H. Miklós szerint az ünnepi koncert egyik legfontosabb üzenete éppen az lesz, hogy a Grund szellemiségét továbbadják a következő generációnak.
