Tizedszer lett Daróczi Csaba az Év Természetfotósa
Tizedik alkalommal nyerte el Az Év Természetfotósa címet Daróczi Csaba, akit idén is a hazai természetfotósok legjobbjának választottak. A Varázslatos Magyarország pályázatán az év legjobb természetfotóját és a legtehetségesebb fiatal fotóst is díjazták. A legjobb alkotásokból 113 képet bemutató kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban.
November 5-én, a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében adták át Az Év Természetfotósa 2026 pályázat díjait. A Varázslatos Magyarország által szervezett megmérettetésen idén is a hazai természetfotósok legjobb alkotásait ismerték el. A szakmai zsűri döntése alapján a három fődíjat Daróczi Csaba, Nagy Márton János és Földi László kapta.
Az Év Természetfotósa címet elnyerő Daróczi Csaba immár tizedik alkalommal érdemelte ki a rangos elismerést. A Soltvadkerten élő és tanító fotográfus több mint harminc éve örökíti meg a Kiskunság élővilágát. Gyermekkorában a horgászaton keresztül került közel a természethez, majd egy 1991-es kiállítás hatására fordult a fotográfia felé. Az Év Természetfotósa pályázaton először 1994-ben szerepelt alkotása, azóta rendszeres résztvevője a természetfotós kiállításoknak és versenyeknek. Tudását 2022 óta saját fotós csoportjában is továbbadja tanítványainak.
Az Év Ifjú Természetfotósa Nagy Márton János lett, aki a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium diákjaként már most figyelemre méltó eredményeket ér el. Hatéves korában kezdett fényképezni, különösen az éjszakai fotózás és a rejtett életmódú állatok megörökítése érdekli. Felvételein gyakran alkalmaz különleges világítástechnikákat. A fiatal fotós célja, hogy munkájával a hazai élőhelyek megóvására és a természetvédelem fontosságára is felhívja a figyelmet.
Az Év Természetfotója díjat Földi László Egységben az erő? című felvétele nyerte el. A nyílt óceánon készült képen marlinok és oroszlánfókák látszólag közösen vadásznak szardíniákra. A jelenet mögött azonban egy különleges viselkedésforma húzódik meg: az oroszlánfókák a marlinok vadászatát kihasználva próbálnak zsákmányhoz jutni. A felvétel elkészítése komoly technikai kihívást jelentett. A fotósnak erős áramlásban, a menekülő halraj közepén kellett dolgoznia, miközben a marlinok akár óránként 100 kilométeres sebességgel is elhaladhattak mellette.
Több mint száz természetfotó a Nemzeti Múzeumban
A pályázat öttagú szakmai zsűrijét Kalotás Zsolt zoológus, természetvédelmi szakértő és természetfotós vezette. A bírálóbizottság munkájában Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, Litauszki Tibor, a 2025-ös év természetfotósa, Lőrincz Ferenc Lőrinc búvárfotós és CMAS-oktató, valamint Urbán Helga természetfotós is részt vett.
Kalotás Zsolt a díjátadón kiemelte, hogy a pályázatra beválogatott képek a nemzetközi élvonalban is megállják a helyüket, a díjazott alkotások pedig a világ legjelentősebb természetfotós versenyein is méltón képviselhetik a magyar fotográfiát. Hangsúlyozta, hogy a kiemelkedő felvételek mögött nem szerencsés véletlenek, hanem tudatos alkotómunka, komoly technikai felkészültség és egyedi művészi látásmód áll.
A pályázat legjobb alkotásaiból 113 fényképet bemutató kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban, amely november 6. és 19. között látogatható. A kiállítás ezt követően országos körútra indul: 2027 januárjában a Liget Budapestben, februárban Szekszárdon, áprilisban a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriában, júniusban Kecskeméten, ősszel pedig Hajdúnánáson mutatják be a válogatást.
