Vádat emeltek a férfi ellen, aki gyorshajtásával felesége halálát okozta

által Norbert S
0

Vádat emeltek a férfi ellen, akinek gyorshajtása felesége életébe került

A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki közlekedési szabályszegéseivel halálos balesetet okozott – közölte a Pest Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a férfi 2023 novemberében a hajnali órákban Gödöllő felől Vác irányába tartott személygépkocsijával, amelyben a felesége – a bűnügy sértettje – és további négy ember, közöttük két kiskorú gyerek utazott.

A vádlott a megengedett sebességet túllépve közlekedett a nedves felületű úttesten, majd figyelmetlenül hajtott be egy veszélyes kanyarba, ahol a kocsi kisodródott, és egy bokros-fás területre zuhant.

A baleset következtében a férfi felesége olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek szövődményei miatt később életét veszítette.

Az ügyészség szerint a vádlott a balesetet elkerülhette volna, ha a megengedett sebességgel közlekedik, illetve azt az útviszonyoknak megfelelően csökkenti.

A vádlott bűnösségéről a Váci Járásbíróság fog dönteni – áll a közleményben.

Ezt is kedvelheted