Sötét titkokat rejteget a kilencvenes évek egyik cuki gyerekműsora
A modern horror virágkorát éli: hiába érkeznek gyengébb darabok, rengeteg friss, működőképes alkotás bizonyítja, hogy a zsáner képes folyamatosan megújulni. Az év nagy szenzációi közé tartozik a Megszállottság, a Backrooms és a Resident Evil is. A Buddy kisebb cím, amely a Sundance fesztiválon kezdte diadalmenetét, majd fokozatosan építette ki rajongói bázisát.
A Buddy egy bájos, fikciós gyermekműsor a kilencvenes évek végéről. Olyan, mintha a Barney és barátait kevernénk a Teletabikkal, csak itt egy narancssárga unikornis tanítja a kicsiket az élet fontos dolgaira. Ének, tánc, móka és kacagás – egészen addig, amíg valaki ellent nem mond a címszereplőnek. Abban az esetben hamar rémálomföldön találhatja magát mindenki.
A koncepció remek. Felnőttként eleve van valami fenyegető és nyugtalanító ezekben a bábokban, ahogy üveges tekintettel merednek előre. Nem véletlenül készült horrorparódia a Teletabikról, és ezt az ötletet járatja maximumra a Buddy is.
Az első fél óra egészen zseniális. Végig a műsor világában tartózkodunk, minden a legnagyobb rendben megy. Megismerjük a szereplőket, akik szeretik és tisztelik a kedves unikornist. Furcsa, kényelmetlen érzés nézni, tudjuk, hogy borulni fog a bili, mégis zavarba ejtően cuki a színes-szagos körítés. Aztán az egyik gyerek eltűnik, egy másik talál egy véres könyvet, és lassacskán elkezdik megkérdőjelezni Buddy tökéletességét.
A cselekmény folyamatosan pörög, de kérdés, hogy mennyire tart ki a lendület, ha végig ebben a szettingben maradunk. Casper Kelly író és rendező ezzel tisztában volt: bő fél óra után jön a váltás, ami annyira éles, hogy akár egy új film is kezdődhetne. Egy négytagú családot követünk, ahol az anyuka megmagyarázhatatlanul furcsán érzi magát. Mintha hiányozna valami, vagy valaki. Egy üres szék az ebédlőben, a családi portré sem stimmel, ráadásul meglátja a tévében Buddyt, akiről semmit nem lehet találni az interneten.
Egyértelmű, hogy a szálak egy ponton összefutnak, de Kelly szépen építi a misztikumot. A néző egyre kíváncsibb, hogy mi zajlik a háttérben, kicsoda Buddy, illetve miért tűnnek fel újabb és újabb szereplők az epizódokban. Felvetődhet a kérdés, hogy mennyire lehet komolyan venni egy narancssárga unikornisbábot mint fenyegetést, a film pedig szépen játszik ezzel. Sokszor beemeli a humort, kifigurázza a zsánert, ám amikor kell, nagyon is át lehet érezni a gyerekek helyzetét, akik tehetetlenek Buddy erejével szemben, és egyre inkább eluralkodik rajtuk a paranoia. Mivel gyerekekkel történnek borzalmak, még jobban kialakul az empátia, szorítunk nekik, hogy megtalálják a kiutat.
A lendület végig kitart, a groteszk felütés hatásos, ám az utolsó harmadra egyre több homokszem kerül a gépezetbe. Egyes szereplők karakteridegen döntéseket hoznak, sok esetben forgatókönyvszagú a megoldás, a legnagyobb hiba azonban a gondosan felépített misztikum kukázása. Kapunk utalásokat, jeleket arról, hogy mi ez az egész, de a megválaszolatlan kérdések nem építik a feszültséget, hanem frusztrálnak. Kelly rossz arányérzékkel húzza el a mézesmadzagot, hogy aztán lógva hagyjon.
Ez így kevés. Vagy fedje fel a rejtélyt, vagy meg se ágyazzon annak, és legyen kérdőjel az egész. Az, hogy valamit felvet, aztán nem fejt ki, felszínes hatást kelt. Közben bele lehet látni egy bizarr Trump-parafrázist is, de ezt érdemes lazán kezelni.
A végeredmény így is működik, az összkép elég hatásos ahhoz, hogy ne rontsa drasztikusan az élményt. A gyerekszínészek ügyesek: ha kell, idegesítőek, máskor hitelesen ijedeznek, azt hozzák, amit kell. A legnagyobb név Cristin Milioti, ezúttal megzavarodott édesanyaként.
Sok alkotó esik abba a hibába, hogy van egy remek ötlete, de nem tud kihozni belőle egy épkézláb filmet. Kellynek szerencsére sikerült, noha többször elcsúsznak az arányok, illetve a megválaszolatlan kérdések is bosszantóbbak a kelleténél. Ennek ellenére a frappáns koncepció, az olcsó, mégis látványos díszletek, a humorral való játék, valamint a klasszikus slasherelemek gondoskodnak róla, hogy a Buddy egyszerre legyen nyomasztó és roppant szórakoztató őrület.
