Társadalmi egyeztetés indult a MEMI létrehozásáról
A Tisza országgyűlési frakciója társadalmi egyeztetést indított a Működő és Emberséges Magyarország Intézet (MEMI) létrehozásáról a kozhang.hu oldalon. Az egyeztetés vasárnap éjfélig tart – közölte a képviselőcsoport.
A frakció szerint az intézet új szemléletet kíván meghonosítani a magyar közéletben, mert a társadalmi részvétel nem korlátozódhat kizárólag a választásokra vagy az alkalmi konzultációkra. Az állampolgárok mindennapi tapasztalatainak, a helyi közösségek problémáinak és a szakmai szervezetek tudásának folyamatosan meg kell jelennie a közpolitikai döntések előkészítésében.
Országos részvételi infrastruktúra épülne ki
Az új intézmény feladata egy országos társadalmi részvételi infrastruktúra kialakítása és működtetése lesz. Ennek keretében személyes lakossági fórumokat, helyszíni egyeztetéseket, közösségi konzultációkat és kutatásokat szervezhet, valamint támogathatja az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és helyi közösségekkel való együttműködést. A MEMI az Országgyűlés demokratikus részvételt támogató és fejlesztő szerveként működhet.
A közlemény szerint az intézet szakmai tevékenységében önálló lenne, működését pedig a politikai semlegesség, az átláthatóság, az elszámoltathatóság, az esélyegyenlőség és a tudományos megalapozottság elvei határoznák meg. A főigazgatót nyilvános pályázati eljárást követően az Országgyűlés választhatja meg három évre. A MEMI éves munkatervet készítene, tevékenységéről pedig „Magyarország Állapota” címmel nyilvános beszámolóban adna számot.
A Magyarország Hangja Program lehet az első kiemelt feladat
Az intézet első kiemelt feladata a „Magyarország Hangja Program” elindítása lehet. A program célja, hogy országos szinten feltárja a legjelentősebb társadalmi problémákat, megismerje az állampolgárok tapasztalatait, és feltérképezze, mely ügyeket tartják az emberek a legfontosabbnak.
A tervek szerint a MEMI 2027. január 1-jén kezdheti meg működését, a Magyarország Hangja Programot az indulást követő 90 napon belül kell elindítania, az első eredmény-összefoglalója pedig 2027 szeptemberére készülhet el.
