Darabokra tört a világ leggyorsabb autója, videón a becsapódás
Látványos balesetet szenvedett Kínában a BYD közel 3000 lóerős elektromos hiperautója, amelyet egy lezárt tesztpályán törtek össze. A becsapódás akkora erejű volt, hogy a mintegy egymilliárd forintot érő jármű hátsó futóműve teljesen kiszakadt, a karosszéria pedig súlyosan megrongálódott.
Nem mindennapi felvételek kerültek nyilvánosságra november 2-án Kínában. A világ egyik legerősebb elektromos sportautója, a Yangwang U9 Xtreme nagy sebességgel letért a kijelölt pályáról, majd a védőkorlátnak csapódott. Az ütközés következtében a hátsó tengely teljesen leszakadt a járműről, a karosszéria pedig jelentős károkat szenvedett.
A sofőr a beszámolók szerint nem sérült meg, és segítség nélkül hagyta el az összetört autót, a videón viszont mentőautóban látható. A felvételeken jól kivehető, milyen pusztítást végzett a becsapódás: az autó hátsó része gyakorlatilag szétszakadt, a jármű több alkatrésze pedig levált.
A baleset pontos körülményei egyelőre nem tisztázottak. A kínai autós szakportál szerint elképzelhető, hogy az 500 km/h-s sebesség elérésére irányuló teszt során történt az ütközés, azt azonban hivatalosan nem erősítették meg, hogy a jármű mekkora sebességgel haladt a becsapódás pillanatában. A baleset okáról sem áll rendelkezésre részletes műszaki vizsgálati eredmény, így egyelőre nem lehet megállapítani, hogy technikai meghibásodás vagy más körülmény vezetett az ütközéshez.
Már majdnem elérte az 500 km/h-t, de a BYD ennél is többet akar
A Yangwang U9 Xtreme nem egy hétköznapi sportautó. A Magyarországon is jelen lévő, Szegeden gyárat építő kínai BYD luxusmárkájának csúcsmodelljéről van szó, amelynek négy villanymotorja összesen mintegy 3000 lóerős teljesítményre képes.
Az autó 2025 szeptemberében a németországi Papenburg tesztpályáján 496,22 km/h-s sebességet ért el, amivel a gyártó közlése szerint megszerezte a világ leggyorsabb sorozatgyártású autójának címét. Ezzel még a Bugatti korábbi, 490,48 km/h-s csúcssebességét is túlszárnyalta. A modellből mindössze 30 példány készülhet, értékét pedig mintegy hárommillió dollárra becsülik, ami hozzávetőleg egymilliárd forint.
A BYD sportautós ambícióiról korábban az Index is beszámolt, amikor a kínai gyártó a Ferrari és a Lamborghini kihívójaként mutatta be az eredeti Yangwang U9-et. A vállalat azonban nem éri be a jelenlegi rekorddal: Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke korábban arról beszélt, hogy novemberben Dubajban szeretnék átlépni az 500 km/h-s álomhatárt. A vezető szerint ehhez egy nagyjából 15 kilométer hosszú útszakaszra lenne szükség, ám a rekordkísérlet pontos helyszínét és időpontját egyelőre nem véglegesítették nyilvánosan.
Az továbbra is kérdéses, hogy a mostani baleset mennyiben befolyásolja a rekorddöntési terveket. A kínai gyártó számára mindenesetre Magyarország is fontos piac: a szegedi gyár az európai terjeszkedés egyik kulcsberuházása.
