Teljesen leállt a Revolut, egyetlen funkció sem érhető el
Kedd reggel tömegesen jelezték a felhasználók, hogy nem működik a Revolut alkalmazása. A beszámolók szerint nem lehet pénzt váltani, utalni, kártyával fizetni és ATM-ből készpénzt felvenni. A hiba nemcsak Magyarországon jelentkezett, és az androidos és iOS-es telefonokon is előjött.
A Downdetector hibabejelentő oldalon nem sokkal reggel 8 óra előtt kezdtek tömegesen érkezni a jelzések. A beszámolók alapján a probléma nemcsak Magyarországon, hanem világszerte érinti az alkalmazást.
A felhasználói visszajelzések szerint az alkalmazás indítása után azonnal hibaüzenet ugrik fel, és több alapfunkció sem működik. Devizaváltásnál hiába adják meg az összeget, az alkalmazás nem mutatja meg az értékét a másik devizában, és a váltás gombja sem aktiválódik. Átutalásnál nem töltődnek be a kedvezményezett adatai, a kártyás fizetést a terminálok elutasítják, ATM-ből pedig szintén nem lehet pénzt felvenni.
A Revolut egyelőre nem közölte, mi okozta a problémát, és mikorra javítják. Két héttel ezelőtt, október 8-án is gond volt a Revolutnál: akkor a bank több magyar ügyfelének is sztornózta a korábbi kártyás vásárlásait, és visszautalta a kifizetett összegeket.
