A 44. Magyar Sajtófotó Kiállítás legkiemelkedőbb pillanatai

A 44. Magyar Sajtófotó Kiállítás legkiemelkedőbb pillanatai

által Norbert S
0

Megnyílt a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban

Megnyílt a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítás 2026. szeptember 15-én a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A tárlatot a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) és a Capa Központ közösen rendezi. A meghívó szerint a kiállítást Kapu Tibor gépészmérnök, űrhajós nyitotta volna meg, ám ő az utolsó napon lemondta a megnyitót.

A Capa Központban elsősorban a hazai és a határon túli magyar sajtó munkatársainak 2025-ben készített, a zsűri által legjobbnak tartott képeit állították ki. A 44. Magyar Sajtófotó Pályázatra 258 szerző 2355 pályaművel, összesen 6196 fotóval nevezett.

A képeket nemzetközi zsűri bírálta el egy négyfordulós kiválasztási folyamat során. Az előzsűrizés online válogatással kezdődött, majd a zsűritagok Budapesten személyesen ültek össze, és két nyílt fordulóban szűkítették kategóriák szerint a díjazásra esélyes munkák körét. A díjakról döntő utolsó forduló zárt körű volt. A zsűri tagjai: Petr Mlch, a CTK Photobank főszerkesztője, a zsűri elnöke; Stephane Arnaud, az AFP fotófőszerkesztője; Bácsi Róbert László fotográfus, a Pictorial Collective elnöke; Adrian Evans, a Panos Pictures igazgatója; valamint Szabó Bernadett, a Reuters fotóriportere.

Az Index két munkatársának fotója is látható a tárlaton

A kiállításon az Index két munkatársának felvétele is helyet kapott. Szollár Zsófia Gyárfás Tamásról készült portréja az Emberábrázolás, portré (egyedi) kategóriában 2. díjat nyert. A felvétel 2025. április 10-én készült a Fővárosi Ítélőtáblán, ahol huszonhét évvel Fenyő János meggyilkolása után Gyárfás Tamást hét év szabadságvesztésre ítélték, felbujtóként kellett börtönbe vonulnia. Szollár Zsófia korábban is nyert díjat a sajtófotó-pályázaton: két éve a Tanár nélkül nincs jövő című sorozatát ismerték el, amely 2023 egyik központi témáját, az oktatást és az oktatással kapcsolatos tüntetéseket dolgozta fel.

Németh Kata Földes László Hobóról készült felvétele szintén megtekinthető a tárlaton. A kép Hobót és a róla készült bábfigurát ábrázolja, amely az általa írt Medvevára című zenés műben látható a közönség számára.

Díjazott képek a kiállításon

A tárlaton a politika meghatározó pillanatai mellett személyes történetek és hétköznapi emberek is megjelennek. A Hír- és eseményfotó kategória első díját és az Escher Károly-díjat Szajki Bálint (24.hu) A forradalom éneke című képe nyerte, amelyen Magyar Péter, az ellenzék vezetője, Orbán Viktor kihívója a tömegben énekel az 1956-os forradalom évfordulóján tartott ünnepi megemlékezésen 2025. október 23-án.

A Képriport kategória első díját Mónus Márton (szabadfoglalkozású) Szent háború című munkája kapta. A sorozat Moldováról szól, ahol az ortodox egyház a kulcsfontosságú választások előtt politikai eszközzé vált. Oroszország moldovai papokon keresztül épített ki befolyást, akiket a választói vélemény formálására toboroztak. 2024-ben tucatnyi pap vett részt a Kremlhez köthető, általa finanszírozott zarándokutakon Oroszországban, ahol a vallási programokat az EU-t erkölcsileg romlottnak, Oroszországot pedig Moldova valódi spirituális védelmezőjének bemutató előadások kísérték. Hazatérésük után egyes papok EU-ellenes Telegram-csatornákat indítottak. A hatóságok szerint mindez egy szélesebb orosz hibridkampány része a Moldova jövőjéért zajló információs háborúban.

A Mindennapi élet (egyedi) kategória első díját Stiller Ákos (szabadfoglalkozású) Drónok elől bújva című képe nyerte. A felvételen Anasztázia a bátyjába, Mihailba kapaszkodik, miközben kimásznak az otthoni óvóhelyükről Zaporizzsjában, Ukrajnában. A Dadhevska család folyamatos légitámadásoknak van kitéve, ezért a gyerekek minden éjszakájukat az óvóhelyen töltik.

A Mindennapi élet (sorozat) kategória első díját és az André Kertész Nagydíjat Melegh Noémi Napsugár (Telex.hu) Tizennyolc év az örökkévalóság című sorozata kapta. A szerző 2024 tavaszán egy hirtelen baleset következtében elvesztette 18 éves öccsét, Bálintot. A sorozat azt vizsgálja, hogyan válik egy veszteség kollektív tapasztalattá egy iskolai közösségben, baráti körben és családban.

Az Emberábrázolás, portré (sorozat) kategória első díját és a MÚOSZ Nagydíjat Nemeh Diana (szabadfoglalkozású) Nimród című munkája nyerte. Nimród 13 éves kamaszfiú, értelmileg sérült, autizmussal él. Nem beszél, autizmusához hiperaktivitás és impulzív kitörések, autoagresszió és kényszeresség is társul. Édesanyja, Niki nyáron hozta el Nimródot a lakóotthonból, ahol addig élt, mivel egyre aggasztóbb mértékben erősödtek az érzelmi- és indulatkitörései.

A pályázaton még Sport (egyedi és sorozat), Természet és tudomány (egyedi és sorozat), valamint Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi és sorozat) kategóriában osztottak díjakat, ezek a képek szintén megtekinthetők a kiállításon.

A 44. Magyar Sajtófotó Kiállítás 2026. november 8-ig látogatható.

Ezt is kedvelheted