Magyar Péter megszólalt az országjárás első helyszíne után
Magyar Péter az országjárásának veszprémi állomását követően azt nyilatkozta, hogy hatalmas érzelmi támogatást kapott, amely sokat jelent számára a mindennapokban. A miniszterelnök köszönetet mondott a magyaroknak és a veszprémieknek is.
„Napra pontosan öt hónappal a választás eufórikus napja után újra hatalmas érzelmi támogatást kaptunk tőletek Veszprémben” – írta vasárnapi bejegyzésében, utalva a visszatérő országjárás első állomására. Kiemelte, hogy talán el sem lehet képzelni, mennyit jelent ez számára a dolgos hétköznapokban. Bejegyzését azzal zárta: „Köszönjük, Veszprém, köszönjük, Magyarország!”, és képeket is csatolt a poszthoz.
Magyar Péter augusztus 20-án jelentette be, hogy ismét országjárásra indul, amely az első az áprilisi választások óta. Szombaton Veszprémben járt, ahol rajta kívül Forsthoffer Ágnes is beszédet mondott. Az eseményen a miniszterelnök felidézte a választás éjszakáját, szólt az azóta eltelt időszakról, valamint aktuálpolitikai ügyekre is kitért.
