Isztambuli klímacsúcs: pénz nélkül nem lesz világvége-elkerülés
Nepálban villámáradás pusztított, Európa felett hőkupola alakult ki, Magyarországon rekordhőség és történelmi aszály sújtott – mindeközben Isztambulban rendezték meg a Klímafinanszírozási Csúcstalálkozót. Az esemény előfutára a novemberi törökországi ENSZ-éghajlatváltozási konferenciának, a COP31-nek.
Isztambulban szeptember elején kellemes késő nyári időjárás uralkodik, a Boszporusz felől érkező hűvös tengeri szellő még öltönyben is elviselhetővé teszi a várost. Törökországnak azonban az elmúlt években is kijutott a kánikulából: tavaly júliusban 50,5 Celsius-fokot mértek Silopinál, ami országos rekord. Egy friss kutatás szerint Törökország 75 éve nem tapasztalt ilyen hőhullámokat: a 2023-as hőség hétszer, a 2025-ös tizenegyszer intenzívebb volt az 1980 és 2009 közötti időszakhoz képest.
A párizsi célkitűzések messze nem teljesültek
2015 decemberében az ENSZ 21. párizsi éghajlatváltozási konferenciáján a tagállamok egyhangúan állapodtak meg a globális felmelegedés megállításáról. Donald Trump amerikai elnök azonban kilépett az egyezményből, így a világ második legnagyobb károsanyag-kibocsátója nélkül a terv léket kapott. A szén-dioxid-kibocsátás 2025-ben is 1,1 százalékkal emelkedett globálisan, amiből az Európai Unió plusz 0,4 százalékkal vette ki a részét.
Murat Kurum környezetért, városfejlesztésért és klímavédelemért felelős miniszter szerint míg a korábbi konferenciák inkább a diagnózist állították fel, most már itt az ideje cselekedni. A törökök új megközelítést alkalmaznának, olyan mérföldkövet lefektetve, amely felülmúlja az 1997-es kiotói vagy a 2015-ös párizsi egyezményt is.
Pénz, pénz és pénz
A klímaváltozás elleni harchoz globálisan legalább 7,5–9 billió dollárra lenne szükség, miközben csak nagyjából 1,9 billió dollár áramlik az ágazatba. A cél, hogy a nemzetek 2035-ig évente 1,3 billió dollárt mozgassanak meg. Összehasonlításképpen: a SIPRI adatai szerint tavaly a világon 2,9 billió dollárt, a NATO-ban 1,8 billió dollárt költöttek katonai kiadásokra. Nagyságrendileg tehát annyi pénzt kellene klímavédelembe pumpálni, mint a NATO éves védelmi költségvetése.
A Világbank legújabb előrejelzései az idei évre globálisan mindössze 2,5 százalékos GDP-növekedést jósoltak. Ha az iráni háború elhúzódik és az energiaellátás nem áll helyre, 1,3 százalékra lassulhat az ütem.
Ki állja a cechet?
Murat Kurum világossá tette, hiábavaló arra várni, hogy ekkora összegeket egyedül közpénzből elő lehetne teremteni. Olyan rendszerre van szükség, amely a pénzintézeteket és magánbefektetőket is bevonja a finanszírozásba – hogy a klímavédelembe megérje pénzt tenni, alacsony kockázattal, gyors megtérüléssel. A másik nagy probléma, hogy hiányoznak a konkrét projektek: hiába a hangzatos megállapodások és a mögé tett pénz, ha nincsenek megvalósítható beruházások.
A károsanyag-kibocsátás arányaiban a fejlődő országokban nő a leggyorsabban: 2024-es adatok alapján Bolíviában 16,42 százalékkal, Üzbegisztánban 12 százalékkal, Vietnámban 10,26 százalékkal. Ezekben az államokban nemcsak a pénzhiány gond, de olykor a projektekkel is adósak maradnak.
Törökország példát mutatna
Miközben bő húsz éve még szinte egyetlen napelem sem volt az országban, mára a teljes beépített kapacitás 59 százaléka megújulóból származik. Alparslan Bayraktar török energiaügyi miniszter szerint csak náluk 80 milliárd dollárt kell fektetni 2035-ig az elektromos ellátás fejlesztésébe, a hosszú távú cél pedig, hogy 2053-ra teljesen karbonsemlegesek legyenek.
A közelgő COP31 célja, hogy elméletek és vállalások helyett a gyakorlatra és cselekvésre fókuszáljon, összekösse a magánbefektetőket a beruházásokkal, és oda vigye a pénzt, ahol igazán számít. Hogy a formálódó „antalyai egyezmény” új mérföldkő lesz-e, vagy legtöbb elődjéhez hasonlóan csak ígéret marad, valószínűleg csak egy évtized, és alighanem néhány új hőségrekord múlva derül ki.
