Eribon: Budapesten nem kell magyarázni, mit jelent utcára vonulni

Eribon: Budapesten nem kell magyarázni, mit jelent utcára vonulni

által Norbert S
0

Didier Eribon Budapesten: nem kell elmagyarázni, mit jelent utcára vonulni

„Budapesten vagyok, és nem kell elmagyaráznom önöknek, mit jelent utcára vonulni azért, hogy megváltoztassanak egy elviselhetetlen politikai helyzetet” – mondta Didier Eribon francia filozófus és író, aki a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál vendégeként érkezett Budapestre.

A Napvilág Kiadónál, Fáber Ágoston fordításában megjelent Egy munkásnő élete, öregsége és halála című könyvében Eribon édesanyja történetén keresztül beszél az idősgondozás állami felelősségéről. Az anyja az idősotthonból azt üzente neki: „Rosszul bánnak velem itt.”

Eribon 1953-ban született Reimsben, munkáscsaládban. Párizsban a Libération és a Le Nouvel Observateur újságírójaként dolgozott, később az amiens-i egyetem szociológiaprofesszora lett. Életrajzot írt Michel Foucault-ról, akit személyesen is ismert, a meleg és leszbikus kisebbségek társadalmi helyzetéről szóló munkásságáért 2008-ban megkapta a Yale Egyetem Brudner-díját. A magyar olvasók elsősorban a Visszatérés Reimsbe szerzőjeként ismerhetik.

A könyv végigköveti, ahogy édesanyja fokozatosan elveszíti az önállóságát, és végül idősek otthonába költözik. Eribon szerint az anyja hol igent mondott, hol nemet, nagyon nehéz volt ezt elfogadnia, de nem volt más lehetőség, mert rendszeresen elesett a lakásában, és már veszélyes volt egyedül maradnia. Azt mondta, akkor még nem tudta, hogy a beköltözés teljes kétségbeesést jelent számára, és hogy ilyen hamar hagyja majd magát meghalni.

Arra a kérdésre, miért nem vette magához az anyját, Eribon azt felelte: egy ötven négyzetméteres, kétszobás lakásban él, de nem csak a hely hiányzott, az anyjának szakápolásra volt szüksége, és már a tisztálkodáshoz is segítség kellett. „Az idősek ellátása az állam felelőssége. Ha ezt a feladatot az egyénekre hárítjuk, azzal felmentjük a közhatalmat és a kormányokat a politikai, társadalmi és gazdasági felelősségük alól” – fogalmazott.

Eribon arról is beszélt, hogy írás közben döntötte el, mit mondhat el abból, amit az édesanyja csak neki mondott el. Voltak bekezdések, amelyeket megírt, de a megjelenés előtt kivett a kéziratból, mert túl személyesnek érezte őket. Az anyja hangpostaüzeneteinek külön jelentőséget tulajdonított: „Azt akartam, hogy anyám hangja a nyilvánosságban is hallható legyen.”

Az idősellátásról szólva Eribon olyan otthoni ellátást is szeretne az idősotthonok mellett, amelyhez van elég ápoló, gondozó és a háztartásban segítő szakember. Franciaország szerinte ettől még messze van. Ha az állam nem finanszírozza megfelelően az ellátást, a feladat a családokra, azokon belül pedig gyakran a nőkre marad. „Ezt feminista kérdésnek is tartom. Nem várhatjuk el a nőktől, hogy feladják a saját életüket azért, hogy a nap huszonnégy órájában az anyjukat ápolják” – mondta.

A franciaországi tiltakozásokról szólva Eribon elmondta, hogy nemcsak támogatja a mozgalmat, hanem részt is vesz benne: Édouard Louis-val, Geoffroy de Lagasnerie-vel és más barátaival együtt jár a tüntetésekre, vállalva a rendőri erőszak kockázatát is. Szerinte Emmanuel Macron a rendőri fellépéssel meg akarja félemlíteni a tüntetőket, hogy véget vessen a mozgalomnak. Aktívan támogatja Jean-Luc Mélenchont az elnökválasztáson, és fellép Macron „autoriter és elnyomó rendszere” ellen.

Az interjú végén Eribon egy jelenetet idézett fel a legutóbbi tüntetésről, amelyen részt vett: egy fiú kabátján kis felirat volt olvasható: „Harcoljunk ki egy másik jövőt!” Szerinte ezek a fiatalok más jövőt akarnak, és készek megküzdeni érte. „Mi pedig, felnőttek, mi mást tehetnénk, mint hogy megtapsoljuk, támogatjuk és segítjük őket?” – mondta Didier Eribon.

Ezt is kedvelheted