Ezen a halotti toron csak testnedveket lehet fogyasztani
Lee Cronin új horrorfilmje, amely a múmia friss perspektíváját tálalja, nem áll kapcsolatban a klasszikus franchise részeivel, azonban a nézők nosztalgikus elvárásaival szembesül. Az új alkotás a 2001-es film emlékére épít, de Cronin igazi horror mestereként tisztában van vele, hogy a régi minták helyett valami igazán egyedit kell bemutatnia.
A főszereplők, Charlie (Jack Reynor) és Larissa (Laia Costa), a Kairóban élő szülők, akik két gyermekkel osztják meg életüket. Tragédia sújtja őket, amikor kilencéves lányukat, Katie-t (Natalie Grace) elrablák. A rendőrség tehetetlen a helyzetükben, és a szülők kétségbeesetten próbálnak továbblépni. Nyolc év elteltével váratlanul érkezik a hír: Katie él, de valami nem stimmel vele.
Mi történt Katie-vel?
Cronin rendezői stílusa a feszültség fokozatos építésére épít, amely az expozícióval együtt mélyíti el a néző érzelmi bevonódását. A cselekmény lassan bontakozik ki, ami fenntartja a feszültséget, és a közönséget folyamatosan érdekeltté teszi a lány rejtélye iránt. A film képes megjeleníteni a konfliktusokat és a drámai helyzeteket, bár Cronin nem mélyed el a gyász és az áldozathozatal érzelmi aspektusaiban. A középpontban a gyermek válik fenyegetéssé, amely szokatlan fordulat a horror műfajában.
A rendező követi a Gonosz halott formai mintáját, de itt a horror hatás kicsit más szögből közelít. A gyomorforgató jelenetek – hányás, belezés és bőrnyúzás – mind garanciát jelentenek a friss „over the top” huszármutatványokra, amelyek a nézők gyomrával játszanak. A látványos sminkek és az ügyes praktikus effektek minden bizonnyal lenyűgözőek, azonban a film tartalmának következetlenségei már sokkal inkább észlelhetők, a cselekmény ok-okozati kapcsolatai kiterjesztett értelmezése feleslegessé válik.
Igényes gusztustalanság és a tartalom dualitása
A szerintem sokkal erősebbre sikerült folytatásban a nézők elsősorban az alacsonyabb színvonalú tartalomra hivatkoznak, amely a játékidő indokolatlan hosszúságával is párosul. Az 134 perces film élménye egy feszesebb narratíva nélkül gyorsan unalmassá válhat. A színészek egyértelműen a megírt szerepeikhez igazodtak, de a végső célnak a brutális sokkfaktor maximális kihasználása szolgál. Ez a cél a Múmiával végül elsősorban elérhető, ám a hozzá kapcsolódó tartalom nem éri el a meglepően gusztustalan elemek szintjét.
A közönség elvárása úgy tűnik, hogy nem lesz maradéktalanul teljesítve, hiszen a film élvezeti értéke csökken a cselekmény zavaros logikai lépcsőfokai miatt. A Múmia egy korrekt horror film, amit messze nem bontanak le az alacsonyabb szintű hiányosságok, azonban a történet mélysége és összetettsége elmarad a horror vívmányok egyedi számától.
Osztályzatom: 6/10
