Magyar Péter válaszolt Krasznahorkai Lászlónak: Az össztűz még hiányozna is, ha nem lenne
Magyar Péter megköszönte Krasznahorkai László Nobel-díjas író méltató szavait, ugyanakkor leszögezte: a kormányt érő kritikával nincs gond.
Az író a Partizánnak azt mondta, a miniszterelnök elképzelhetővé tette az elképzelhetetlent, a magyarok pedig méltánytalanok a Tisza-kormánnyal.
Magyar Péter közösségi oldalán reagált Krasznahorkai László azon szavaira, amelyek a Partizánnak adott interjújában hangzottak el. A Nobel-díjas író úgy véli, hogy a kormányfő elképzelhetővé tette az elképzelhetetlent, és kijelentette, hogy a magyarok „méltánytalanok” a Tisza-kormánnyal.
„Köszönöm Krasznahorkai László Nobel-díjas írónk megtisztelő szavait a Partizánban. Szeretném azonban világossá tenni, hogy a kritikával semmi baj nincs, az össztűz pedig még hiányozna is, ha nem lenne” – fogalmazott a miniszterelnök.
Krasznahorkai László szerint a magyarok túl gyorsan kezdtek el kritikusan viszonyulni a Tisza-kormányhoz, miközben Magyar Péter szerepét történelmi jelentőségűnek tartja.
„Méltánytalanok a magyarok a Tisza-kormánnyal. Egyszerűen többet érdemelnek a tiszások, sokkal többet érdemelnek, türelmet érdemelnek” – fogalmazott a Partizánnak adott interjúban.
A Nobel-díjas író egyebek mellett a Tarr Bélához fűződő barátságáról és közös filmjeikről, az ügynökaktákról, Nádas Péter haláláról, valamint a szabadsághoz és az írói sikerhez fűződő viszonyáról is beszélt.
