Lannert Judit visszavágott a Fidesz–KDNP-nek: Elbírom a legaljasabb támadásokat is
Lannert Judit oktatási miniszter közösségi oldalán válaszolt a Fidesz–KDNP kritikáira, és visszautasította az ellene megfogalmazott vádakat. Azt írta: „A Fidesz–KDNP rombolta az oktatást kormányon és most is rombolni akar.” Szerinte a pártok hetek óta hazug, hergelő kampányt folytatnak ellene és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ellen.
A miniszter a miniszterelnök parlamenti felszólalására hivatkozott, amely szerint Rétvári Bence és társai régi interjúkból vágnak össze részleteket, hogy aztán egyes mondatokat félremagyarázzanak. Lannert kétségbe vonta, hogy Rétvári hitelesen beszélhetne a tanárok nevében. „Elég sok pedagógussal találkozom, de olyannal nem találkoztam, aki igény tartott volna arra, hogy Rétvári Bence volt belügyminiszter-helyettes beszéljen a nevében” – fogalmazott.
A miniszter szerint Rétvári végigasszisztálta a tanári autonómia elvételét, a munkavállalói jogok szűkítését, a sztrájkjog eltörlését és az adminisztrációs terhek növelését, ami több mint 1200 tanárt üldözött el a pályáról. Lannert felidézte, hogy kutatóként sokat foglalkozott a pedagógusok túlterhelésével, és a múlt héten a parlamentben is erről beszélt. Emlékeztetett arra, hogy Rétvári néhány éve azt nyilatkozta: uniós összehasonlításban a magyar tanítók és tanárok töltik a legkevesebb időt a gyerekekkel, hiszen évente mindössze 608 órát tanítanak. Lannert szerint a kijelentés joggal háborította fel a tanárokat, mert kiderült belőle, hogy Rétvári nem ismeri az iskolai hétköznapokat, az ügyeleteket, a helyettesítéseket és a tanórán kívüli munkát. „Ki is sértegette akkor a tanárokat?” – tette fel a kérdést.
Kevesebb pénz, bezárt iskolák, romló eredmények
Lannert az alulfinanszírozásra is kitért. Azt írta, a Fidesz–KDNP-kormányok folyamatosan vontak el pénzt az oktatásból. A KSH adataira hivatkozva kifejtette: a 2010-es évek elején a GDP 3,2 százaléka jutott a közoktatás állami finanszírozására, 2022–2023-ra viszont ez 2,1 százalékra esett vissza. 2024-ben az Európai Uniónak köszönhető tanári béremelésekkel együtt is csak 2,4 százalékra nőtt.
Az iskolabezárásokkal kapcsolatos vádakra a miniszter azt válaszolta, hogy éppen a bírálói zártak be iskolákat. A 2010/11-es és a 2025/26-os tanév között 274 iskola szűnt meg, Lannert szerint „pótlás nélkül”, vagyis nem nyílt helyettük másik intézmény, és nem csupán átszervezésről vagy fenntartóváltásról volt szó.
A miniszter a 2025-ös PISA-felmérés most közzétett eredményeit is szóba hozta. Ezek szerint a magyar diákok teljesítménye az átlagnál nagyobb mértékben romlott, és az ország már olyan régiós államoktól is lemaradt, amelyeket korábban megelőzött. Lannert szerint ezt nem magyarázzák pusztán a nemzetközi trendek, a visszaesés jelentős részben az elmúlt 16 év rombolásának következménye. „Ez az örökség, innen kell felépíteni újra a magyar oktatást, tégláról téglára” – írta.
Hozzátette: ezen dolgoznak akkor is, ha a Fidesz–KDNP azon igyekszik, hogy semmi ne épülhessen, és hogy a legfontosabb stratégiai ágazatot ismét pártpolitikai és ideológiai vitákba rántsa. Bejegyzését így zárta: „Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom. Megyünk tovább a gyerekekért, a fiatalokért és minden oktatásban dolgozóért. Értük megéri küzdeni, elviselve a legaljasabb támadásokat is.”
A KDNP pénteken petíciót indított Lannert Judit leváltásáért, miután nyilvánosságra kerültek a miniszter korábbi, pedagógusokról és az oktatási rendszerről tett kijelentései. Rétvári Bence, a párt frakcióvezetője elfogadhatatlannak nevezte az elhangzottakat, és azt mondta, az oktatási miniszter feladata a tanárok szolgálata, nem pedig a sértegetésük vagy a lenézésük. Lannert Judit erre úgy reagált: egy három évvel ezelőtti beszélgetésből kiragadott részleteket terjesztenek, mintha azokat miniszterként mondta volna, és ezzel félreértelmezik eredeti mondanivalóját.
