Krasznahorkai Emma: Lebontani A Hegyet
A melegházasságról folyó diskurzus hosszú évek óta tart, és a vélemények megoszlása éles határokat húz a társadalomban. Az egyik tábor érvelései szerint az államnak semmi köze sincs ahhoz, hogy két felnőtt, függetlenül a nemüktől, házasságot kössön, míg a másik oldal a házasság intézményének védelmét hirdeti, mint a civilizáció egy alapkövét. Az utóbbi érvelések azonban gyakran a csúszós lejtő logikájára épülnek, amely a társadalmi változásoktól való félelemre alapozva próbálja megőrizni a status quo-t.
Szijártó Imre a Mércén kifejtette, hogy az azonos nemű párok jogegyenlősége a magyar politikai hagyomány részét képezi, nem annak ellentéte. A házasság története egy folyamatosan változó intézmény evolúcióját mutatja, amely jogok kiterjesztésén alapul: a polgári házassági törvények, a vallási monopólium eltörlése, a nők jogi státuszának átalakulása mind része ennek a fejlődésnek. Ebből adódóan merül fel a kérdés: vajon ez a folyamat tényleg véget ért, vagy épp ellenkezőleg, ez csupán a jéghegy csúcsa?
Az írásban felmerül a gondolat, hogy ha valóban el akarunk mozdulni a melegházasság körüli vitákból, talán ideje lenne elbúcsúzni magától a házasságtól, és helyette egy mindenki számára elérhető, bejegyzett élettársi kapcsolatot bevezetni. Ezzel a politikai megoldás nemcsak elegáns lenne, hanem megszüntetné a házasság körüli vitát is, hiszen senki sem házasodhatna, és a jogegyenlőség kérdése így háttérbe szorulna.
A házasság, mint jogi konstrukció, ma már sokkal inkább az örökléssel, a közös vagyonnal és az adózással kapcsolatos adminisztrációhoz kötődik, mintsem a romantikához. A fiatalok egyre később kötnek házasságot, vagy egyáltalán nem is érzik szükségét ennek az intézménynek, amely az évtizedek során jelentős átalakuláson ment keresztül. A válások száma nő, és a születési ráta folyamatosan csökken, nem csoda, hogy sokan a kapcsolatukat egy bejegyzett élettársi kapcsolat keretei között képzelik el.
A bejegyzett élettársi kapcsolat minden problémát megoldhatna: megmaradna az öröklési jog, a közös vagyon szabályozása, a hozzátartozói státusz, mindeközben elimádkoznánk a házasság körüli folyamatos vitát. Szükség lenne persze az állami apparátus modernizálására, de a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében ennek ára van. A bejegyzési formák közti adminisztratív váltások természetesen új felméréseket és minősítéseket igényelnének, de a házasságból való kilépés az emberek szempontjából egyenlőséget hozhatna a női és férfi párok között.
Ebben a kontextusban a legfontosabb kérdés nem az, hogy házasodhatnak-e a melegek, hanem az, hogy a házasság intézményét miért próbáljuk egyre több társadalmi csoport számára nyitottá tenni, ahelyett, hogy egyszerűen lecserélnénk ezt az elavult keretet. Az írás emlékeztet arra, hogy a cél mindig a társadalmi béke és a valós egyenlőség elérése kell, hogy legyen, nem csupán a jogok kiterjesztése.
Az írás legnagyobb tanulsága talán az, hogy a házasság nem véget ér, hanem inkább új formát ölt, amely képes alkalmazkodni a társadalmi igényekhez. A jövő magyar társadalma pedig talán egy olyan hely lesz, ahol nem a házasság kérdése, hanem a személyes kapcsolatok minősége és tisztelete áll a középpontban.
