Itt a képregény Magyar Péter munkásságáról: nem Kétarcú, inkább Félkész
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom februárban bemutatta az „Én, a kétarcú” című képregényét, amely Magyar Péterről szól, és amelyet a politikai kampány keretében jelentettek meg. A kiadvány, amely a választások előtt készült, felforgatta a képregények hagyományos funkcióját, mivel a politikai propaganda elemeit ötvözi a műfajjal, egyesek szerint azonban eljárásilag megkérdőjelezhető a tartalma.
A kampány részeként óriásplakátok, sajtótájékoztató és külön honlap hirdették a megjelenést. A képregény ára 2490 forint volt, amely az átlagos képregényárak fölött helyezkedik el. A rajongók ezzel együtt várakozással tekintettek a megjelenés elé, amelynek jelentőségét a politikai diskurzus új dimenziójába való belépésként értékelték.
A főszerkesztőm egy példányt hozott a kiadványból, és első pillantásra azonnal érezhető volt, hogy a nyomdaipari belső munkálatok nem épp elegánsak, hiszen az oldószer szaga mindenütt érződött. A borítón a főhős arca kétféleképpen volt ábrázolva: az egyik fele egy megnyerő politikust, a másik pedig egy kékes árnyékot mutatott, ami a komolyságot kívánta hangsúlyozni. Az első hat oldal tele volt információval, ám a szövegbuborékok tendenciózusan ismételték meg az ábrázolt jelenetet.
A képregény művészi színvonala vegyes érzéseket keltett, miközben egyes paneleken valóban figyelemre méltó grafikai megoldások születtek. Ezzel szemben egy másik népszerű képregénykarakter, Harvey Dent története alapvető félreértésen alapult, hiszen a készítők nem ismerik a kétarcúság koncepcióját. Dent karaktere sosem volt pusztán gonosz, hanem komplex, a hős és a bűnös közötti határvonalon egyensúlyozó figura.
Az „Én, a kétarcú” ellentmondásos helyzetének megértése érdekében fontos megemlíteni, hogy a politically charged üzenetek közvetítése, mint a kiadvány helyezkedése, nem szorosan kapcsolódik a képregény médiumához. A kiadás nem hitt a vizuális elbeszélések erejében, ami alapvető jellemzője a műfajnak. Scott McCloud szerepe a képregénytörténetben kulcsfontosságú, hiszen ő vázolja fel a kép és a szöveg közti feszültséget, amely helyett ebben a kiadásban a szöveg dominál.
Mivel a képregény hiányolta a mélyebb narratív jellemzőket, a fiatal olvasók nehezen tudtak azonosulni az abban bemutatott bonyodalmakban. Az alternatív világ felvázolása, ahol a főszereplők között nincsenek moralizáló ellenpontok, elveszi a történet drámaiságát, így az egész kompozíció silányítja a hagyományos képregény-élményt.
Az olvasók számára, akik már régóta várták a kiadványt, a csalódás szinte mértékű volt, hiszen a képregény elárulta a médium inkább szórakoztató, mintsem propagandisztikus jellegét. Egy trendfordító műfajt klónoztak, amely nem hagyományos formában, hanem a politika szorításában próbálta kihúzni magát a föld alól.
Ezek a feszültségek a város mélyén húzódnak meg, ahol a szereplők között nincsenek harmadik fél sem a jó, sem a gonosz oldalán. A tisztán politikai célok miatt a kiadvány elvész a képregény-forma keretei között, és ez valószínűleg rávilágít arra is, hogy a művészet és a politika túl szoros kapcsolatával gyakran ellenségesen közelítünk a hagyományos médiumokhoz.
