A Fidesz kiáll Hankó Balázs mellett, és a felelősségre vonókat is felelősségre vonná
A Fidesz elnöksége kiáll Hankó Balázs mellett, akinek mentelmi joga kiadását hétfőn tárgyalja a parlament – közölte a párt elnöksége az MTI-hez szombaton eljuttatott nyilatkozatában. A testület az eseményt a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulásának nevezte.
Mint írták, Hankó Balázs egyetemi tanár köztiszteletben álló, elismert tagja a nemzeti, keresztény tudományos és szellemi életnek. „Az, hogy bűncselekménnyel hozzák összefüggésbe, meggyanúsítják, abszurd” – tették hozzá.
A Fidesz elnöksége szerint képtelenség, hogy megvalósult kulturális produkciók támogatását hűtlen kezelésnek minősíti a hatóság. Az NKA pénzeinek felhasználásáról a kormány világos szempontok alapján döntött – hangsúlyozták.
Ez arra kötelezte a minisztert, hogy a rendelkezésre álló mintegy 17 milliárd forintot kulturális célokra – azon belül is a populáris irányzatok támogatására –, valamint az ország egész területére nézve arányosan ossza szét, kerülje el, hogy a források a területi koncentráció logikája szerint jussanak el a támogatottakhoz – közölték.
Az eljárást szorosan nyomon követjük, a vele szemben jogellenesen fellépők nem kerülhetik el a személyes felelősségre vonást, amikor a nemzeti erők helyreállítják a jogállamot – olvasható a párt elnökségének nyilatkozatában.
Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztésére hűtlen kezelés bűncselekménye miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként tett indítványt a legfőbbügyész-helyettes.
A Legfőbb Ügyészség korábbi közleménye szerint a Nemzeti Kulturális Alap működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát használták fel jogellenes cselekményre Hankó Balázs – az előző kormány kultúráért és innovációért felelős korábbi minisztere, az alap elnöke – irányításával.
A rendes ülés mellett hétfőn egy rendkívüli ülést is tartanak, ahol Magyar Péter, Hankó Balázs, Seszták Miklós, valamint Gurzó Mária mentelmi jogának a felfüggesztéséről is szavaznak.
