Alapjaiban szabna át több területet a kormány, itt az öt javaslat
Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése 13 órakor, a miniszterelnök beszédére az ellenzéki frakciók vezetői is reagálhatnak. Ezt követően esküt tesz a Fidesz új képviselője, Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó, aki eddig európai parlamenti képviselő volt. Szekeres Pál és Orbán Balázs gyakorlatilag helyet cserél, a Fidesz korábbi kampányfőnöke az EP-ben folytatja munkáját.
Az eskütételt a kérdések, az interpellációk, valamint az azonnali kérdések tárgyalása követi, majd a képviselők vitákkal folytatják a munkát. Napirendre kerül az egészségügyről, valamint az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítása. A kormány helyreállítaná a Magyar Orvosi Kamara feladat- és hatásköreit, valamint valamennyi egészségügyi szakképesítéshez kötött tevékenység esetében a szakmai kamarai tagság általános kötelezettségét. Emellett az orvosi hivatás gyakorlásával összefüggő etikai eljárásokat ismét kamarai feladatkörben folytatnák le, biztosítva a tisztességes eljárás és a szakmai autonómia érvényesülését.
Egy törvénymódosítással visszaintegrálnák a javítóintézeteket a gyermekvédelmi rendszerbe. Az építészeti törvény módosítása lehetőséget biztosítana arra, hogy a kiemelt beruházássá nyilvánító kormányrendelet rendelkezzen arról: környezetvédelmi és természetvédelmi követelményekkel szemben elkövetett jogsértés esetén a jogsértő állapot megszüntetéséig, de legalább hat hónapig további hatósági engedélyt ne lehessen kiadni. A fix 3 százalékos hitelprogram feltételeit teljesítő lakásépítési beruházásokkal összefüggő kiemelt projekteknél meghatározásra kerül az az időtartam, amely alatt építési engedélyt nem lehet kiadni.
Az egyes budapesti ingatlanok fejlesztésével és vagyonkezelésével, valamint közúti közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról szóló javaslat egyik központi eleme, hogy a budapesti Vörösmarty tér, Podmaniczky tér, Széchenyi tér, József Attila utca, az Erzsébet tér közterületi, valamint a XXII. kerületi, a Duna partvonalán elhelyezkedő ingatlanok vagyonkezelői jogát a főváros felé rendezzék. A javaslat rögzítené a Városliget megújításának jogi hátterét, és megalapozná a Planetárium működését is.
A koncessziós törvények módosításával megszüntetnék a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának az ezen a területen gyakorolt feladat- és hatásköreit, és megszűnhet a Koncessziós Tanács is. A felsorolt javaslatokról kedden szavaznak a képviselők.
Kedden napirendre kerül Kocsis Máté, Panyi Miklós, valamint Pócs János mentelmi ügye is. A Médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság hétfő délelőtt dönthet arról, kit javasol a szervezet elnökének, az ajánlás a Művelődési Bizottság elé kerül, majd a keddi plenáris ülésen szavazhatnak az elnökről. Kedden kezdődik az Egyes törvényeknek a gyermekek jogainak és biztonságának megerősítését célzó módosításáról szóló javaslat vitája is, amellyel a kormány szigorítaná a gyermekvédelmi rendszert.
