Házkutatást tartott a NAV a Nemzeti Filmintézetnél Rákay Philip Petőfi-filmje miatt
A NAV Közép-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága házkutatást és lefoglalást tartott a Nemzeti Filmintézet budapesti székhelyén, a filmintézet fóti telephelyén pedig ezzel egy időben szemlét – közölte kedden az NFI. A hatóság költségvetési csalás gyanújával folyó büntetőeljárásban, tárgyi és okirati bizonyítékok felkutatása és biztosítása érdekében rendelte el az intézkedéseket.
A Petőfi-film támogatásait vizsgálják
A házkutatást elrendelő határozat szerint a hatóság a Most vagy soha! című film támogatásaihoz kapcsolódó iratokat kereste, különösen a pályázatok vagy kormányhatározatok alapján igénybe vett támogatások igénylésével, odaítélésével, folyósításával és elszámolásával, valamint az elszámolás ellenőrzésével és a film elkészítésével kapcsolatosakat. Az intézkedés kiterjedt az NFI tulajdonában álló fóti ingatlan adásvételének dokumentumaira, valamint a filmhez kapcsolódó, a területet érintő beruházások adataira és irataira is.
A fóti telephelyen szemlét tartottak
A fóti telephelyen tartott szemle célja a közlemény szerint az ott található épületek, felépítmények, helyiségek és a filmforgatáshoz kapcsolódó infrastruktúra vizsgálata és lefotózása volt. Az NFI azt közölte, hogy mindenben együttműködött a hatósággal.
Hatmilliárdos állami támogatás
A NAV szeptember 24-én indított nyomozást költségvetési csalás gyanújával a Most vagy soha! állami támogatásának felhasználása miatt. Rákay Philip kreatív producerként vállalt szerepet a 2024 márciusában bemutatott filmben, amely a közvetett támogatásokkal együtt összesen 6,1 milliárd forint állami pénzt kapott. Ebből kétmilliárd forintot külön kormányhatározattal a Fóton felépített díszletvárosra szántak.
