Füstszag az Oktogonon, elhallgatott bűnök a falakon: ilyen lett az újranyitott Terror Háza
Egy hét kényszerszünet és hangos politikai viharok után kedden reggel újra kinyitott a Terror Háza. Schmidt Mária főigazgató menesztése után a tárlat egyelőre érintetlen maradt, az egyetlen változást a pénztárnál felállított, olvasatlanul hagyott molinók jelentik.
Egy kuka égett az Oktogonon a 4-es és 6-os villamos megállójában, amikor kedd reggel az Andrássy út 60. felé indultunk. A szemetest senki nem gyújtotta fel szándékosan, mégis nehéz lett volna jobb díszletet elképzelni a múzeum felé sétálva az újranyitáshoz.
Tíz perccel a tíz órai nyitás előtt a várakozók sora már nem fért el az Andrássy út múzeum előtti szakaszán, hanem visszakanyarodott, és mélyen befordult az Eötvös utcába. A sorban legalább annyi magyar szót lehetett hallani, mint angolt vagy németet. A szervezőknek a tízórás nyitás után nem sokkal meg is kellett állítaniuk a sort, mert egy 30 fős, bejelentés nélküli csoport érkezett.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter 2026. szeptember 15-én mentette fel Schmidt Mária főigazgatót, az intézményt pedig a kiállítás tartalmi átvilágítására hivatkozva ideiglenesen bezáratta. Schmidt Mária azt mondta, semmilyen indoklást nem kapott, leváltása mögött a Tisza Pártot támogató „SZDSZ-es szellemi bázist” sejtette. Egy nappal később a miniszter bejelentette, hogy a múzeum a felülvizsgálat idejére a jelenlegi formájában kinyit, az első héten ingyenesen. Vasárnap délután a kormánypárti véleményvezérek tüntetést szerveztek az épület elé, ahol Menczer Tamás is megjelent, Nagy Feró pedig a Beatrice XX. század című dalát énekelte.
Az egyetlen látható változás a pénztárnál fogadja a látogatót: két molinó tájékoztat arról, hogy a kiállítás szakmai felülvizsgálata folyamatban van. Mivel a belépés ezen a héten ingyenes, a pénztárnál szinte senki nem lassított, hogy elolvassa a szöveget. A tömeg a T-54-es tank és a portréfal felé sodródott, pontosan ugyanoda és ugyanúgy, ahogyan az elmúlt huszonnégy évben.
A termeket egyedül jártuk be, de lélekben velünk volt Eörsi László, az 1956-os forradalom kutatója, aki előzetesen segített eligazodni abban, mi az, amit érdemes figyelni a falakon, és mi az, ami harsányan hiányzik róluk. Rainer M. János történész szerint a Terror Háza klasszikus értelemben nem múzeum, mert nincsen gyűjteménye, hanem egy sajátos emlékezeti hely. Eörsi szerint viszont feltétlenül múzeum, csak rendkívül sajátos: egy bizonyos politikai erő által kreált intézmény, amelyet elsősorban emlékezetpolitikai és kevéssé tudományos elvek alapján alkottak meg. A koncepció működik, de fő hibája, hogy a Fidesz–KDNP által megszabott mondandók kerülnek előtérbe, ami sokszor sérti a tudományosság szabályait.
A legszembetűnőbb hiba a torzítás: amíg a kommunista diktatúráról több mint 20 terem szól, addig a nyilas uralmat csak két terem mutatja be. Eörsi szerint a zsidóságot ért rendkívül súlyos elnyomásról, a zsidótörvényekről nincs átfogó szó. A kiállítás megközelítése hasonlít a Szabadság téri német megszállási emlékmű logikájára: igyekszik a magyar államot és a társadalmat kivonni a felelősség alól. A deportálásokat lehetetlen lett volna végrehajtani a magyar társadalom aktív közreműködése nélkül – mondta. Ide sorolja Horthy Miklós felelősségét a háborúba lépésben, a doni katasztrófát és az 1942-es újvidéki vérengzést is.
Ötvenhat ábrázolását a kutató bűnösnek tartja: a kiállítás szinte csak a pesti srácokról szól, holott a reformpolitikusok, az értelmiség, az újságírók, a Petőfi Kör, az egyetemisták és a munkástanácsok együttes ereje kellett ahhoz, ami történt. A vidék indokolatlanul szorul a háttérbe. A tettesek falánál Eörsi szerint sokszor olyan személyek szerepelnek, akikre politikai okokból kellett neheztelni. A kivégzettek névsora előtt a látogató számára nevek és számok sorakoznak kontextus nélkül, így azt hihetjük, hogy mindenki hős volt, pedig voltak, akik lefegyverzett embereket lincseltek. Elég lenne minden név mellé négy-öt sor, hogy ki volt, mit csinált, miért végezték ki – mondta.
