Komoly politikai vihart kavart von der Leyen, amikor Kanada társult tagságát lebegtette be
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a héten tartotta meg évértékelő beszédét az Európai Parlament ülésén. A több mint egyórás felszólalásban többek között arról is szólt, hogy nyitva áll az ajtó Kanada előtt, amelynek társult tagságot ajánlana az Európai Unióban. A váratlan gesztust az elemzők sem tudták azonnal hova tenni, mivel az számos komoly kérdést vet fel.
A strasbourgi ülés egyik díszvendége volt Mark Carney kanadai kormányfő is, aki másnap szintén beszédet mondott az európai képviselők előtt. A felvetés hátteréről és megvalósíthatóságáról Lattmann Tamás nemzetközi jogászt kérdezték. A szakértő rávilágított arra, hogy az Európai Unió jelenlegi jogrendje szerint a bizottsági elnök által felvázolt konstrukció nem létezik.
Nem létező státusz az uniós jogban
Az Európai Unió alapító szerződései nem ismerik a társult tag fogalmát. A jelenlegi szabályozás szerint léteznek a teljes jogú tagállamok, és nagyjából ennyiben kimerül a struktúra. Az uniós alapító szerződések és a kialakult gyakorlat ismeri az úgynevezett társulási megállapodásokat, de ez nem jár tagsági státusszal, hanem az Unión kívüli államoknak biztosít különféle jogosítványokat. Lattmann Tamás kiemelte: a társult tagság mint olyan jelenleg egy nem létező fogalom.
Ilyen társulási megállapodásokat az EU számtalan harmadik országgal kötött már, a legismertebb példa Ukrajna, amelynek szerződése 2017-ben lépett hatályba. Ezek a megállapodások rendszerint olyan államokkal köttetnek, amelyeknél a folyamat végén elviekben felmerülhet a csatlakozás lehetősége, így a tagjelölt államok mindegyike rendelkezik ilyen kerettel. Ez azonban semmilyen döntéshozatali vagy szavazati jogot nem biztosít az unió belső intézményeiben.
Mi kellene a megvalósításhoz?
Ahhoz, hogy Kanada vagy bármely más ország valóban társult taggá válhasson, az EU alapító szerződéseit kellene módosítani. Ehhez viszont kivétel nélkül az összes tagállam hozzájárulására lenne szükség. Lattmann Tamás szerint teljesen irreális elvárás, hogy a tagállamok egy ilyen ötlet miatt megnyissák a vitát az alapító szerződések felett. Még ha a tagállami vezetők hajlanának is a kompromisszumra, a szerződésmódosítást minden egyes nemzeti parlamentnek meg kellene erősítenie és ratifikálnia. Ezt a politikai garanciát pedig egyetlen állam- vagy kormányfő sem tudná előre bevállalni.
A kérdéskör kapcsán felmerült a német kancellár, Friedrich Merz korábbi felvetése is, aki Ukrajna kapcsán említett egyfajta átmeneti uniós tagságot, szavazati jogok nélkül. A szakértő rámutatott, hogy a tagjelöltek korai bevonása az uniós intézmények munkájába nem teljesen új gondolat. A csatlakozási folyamat utolsó fázisában a jelöltek megfigyelőként már belátást nyerhetnek a működésbe, ahogyan Magyarország esetében Balázs Péter is egyfajta ideiglenes biztosként volt jelen a Bizottságnál a 2004-es csatlakozást megelőzően. Ez a gyakorlat jogi értelemben vett új státuszt vagy döntési jogkört nem ad, csupán a felkészülést szolgálja, és Kanadára mint nem tagjelölt államra amúgy sem lenne alkalmazható.
Külpolitikai üzenet?
Mivel a felvetés a jelenlegi jogi környezetben kivitelezhetetlen, felmerül a kérdés, miért lebegtetett be von der Leyen egy ilyen forgatókönyvet. Lattmann Tamás értékelése szerint az Európai Bizottság elnöke politikai értelemben túllépett a hatáskörén és túlságosan előreszaladt. Azonban nem zárható ki az sem, hogy a lépés mögött tudatos geopolitikai megfontolás állt, méghozzá az európai-amerikai relációban. A bejelentést követően Washingtonból gyors és ingerült reakciók érkeztek, többek között újabb vámfenyegetések formájában az Unióval szemben.
Így elképzelhető, hogy von der Leyen célja nem egy tényleges jogi integráció előkészítése volt, hanem egyfajta geopolitikai jelzésadás, az Egyesült Államok és az amerikai elnök tesztelése a transzatlanti kapcsolatok átrendeződésének idején. A végeredmény szempontjából ez keveset változtat, mert Kanada uniós tagsága vagy társult tagsága egyelőre a politikai retorika és a geopolitikai szópárbajok szintjén marad.
