Változás előtt az egészségügy: több ezer beteg érintett

Változás előtt az egészségügy: több ezer beteg érintett

által Norbert S
0

Fordulat jöhet az egészségügyben, sok beteget érinthet a kormány döntése

Több mint 32 ezren várnak jelenleg állami ellátásban csípő- vagy térdprotézis-műtétre, az átlagos várakozási idő pedig több mint fél év. A kormány a várólisták csökkentése mellett a műtétekre vonatkozó protokollt is felülvizsgálná, így a 35-ös testtömegindex feletti érték önmagában nem jelentene kizáró okot.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az RTL Híradónak azt mondta, a kormány megszüntetné azt a szabályt, amely szerint a 35 fölötti testtömegindexű betegek ideiglenesen ellenjavalltnak számítanak a csípő- és térdprotézis-műtéteknél.

„Reményeim szerint október elsejével ez már el tud indulni” – mondta Hegedűs Zsolt a várólisták csökkentését célzó programról. A miniszter szerint a várólistákra vonatkozó szabályokat is felül kell vizsgálni.

A testtömegindex is egy nagyon-nagyon súlyos limitet határolt meg a szakmának is, és így például a 35 fölötti úgynevezett body mass index, testtömegindex fölött már ezek a betegek ideiglenesen kontraindikáltak, ellenjavallottak voltak, ezt meg fogjuk szüntetni – jelentette ki az egészségügyi miniszter.

Tavaly áprilisban vezettek be új szabályokat az államilag finanszírozott csípő- és térdprotézis-műtéteknél. Ezek alapján bizonyos testtömegindex fölött addig nem javasolták a műtétet, amíg a beteg nem fogyott le. A szabályozást a Magyar Ortopédiai Társaság is többször bírálta.

Megemelték a BMI-határt

Szendrői Miklós, a Magyar Ortopéd és Traumatológus Társaság Ortopédiai Tagozatának elnöke szerint a magas testsúlyú betegek esetében 40-es BMI fölött áll fenn relatív ellenjavallat, de a műtét akkor is elvégezhető, ha a beteg egyéb paraméterei alapján alkalmas rá. Példaként említette, hogy egy 165 centiméter magas nőnek mintegy 120 kilogrammot kell elérnie a 40-es BMI átlépéséhez.

A várólisták csökkentéséért felelős miniszteri biztos szerint a testtömegindexet nem szabad kizáró okként kezelni. Zahár Ákos úgy fogalmazott, hogy a magasabb BMI-vel együtt növekednek a kockázatok, de a műtét ettől még elvégezhető lehet.

Egyértelműbben fogalmazunk, hogy 40-es BMI fölött emelkednek a kockázatok, de a műtét azért elvégezhető. Nyilván az orvos és a beteg közös döntése alapján betegnek vállalnia kell ezeket a fokozott kockázatokat. Az orvosnak erről fel kell világosítania, és minden olyan faktort meg kell változtatnia, ami a betegnél megváltoztatható, például szénhidrátháztartás, testsúlykontroll, dohányzás elhagyása stb… – mondta Zahár Ákos.

Jelenleg csaknem 22 ezren várnak térdprotézis-műtétre, az átlagos várakozási idő 202 nap. Csípőprotézis-műtétre több mint 10 ezren várnak, több mint fél éves átlagos várakozással.

A miniszteri biztos novemberben egyeztetne a szakma képviselőivel a testtömegindexre és a várólista-protokollra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról.

Ezt is kedvelheted