Németh Miklós azt állítja, hogy látta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit, a Fidesz szerint szemenszedett hazugság
Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke azt állítja, hogy 1990 márciusában kézbe vett három, kézzel írt és aláírt ügynöki jelentést, amelyeket szerinte Orbán Viktor írt. Az erről szóló feljegyzését idén márciusban ügyvédi letétbe helyezte, majd szeptemberben átadta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
Németh leírása szerint Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter 1990 márciusában kereste meg, és azonnali találkozót kért. A megbeszélésen részt vett Kovács János vezérőrnagy is, aki akkor a katonai hírszerzést és elhárítást vezette. A miniszter itt adta át neki a három jelentést, amelyekben Orbán Viktor zalaegerszegi sorkatonai évei alatt a katonatársak viselkedéséről, politikai, szexuális és vallási nézeteiről írt.
A volt kormányfő azt állítja, hogy nem tudta ellenőrizni, ki a jelentések szerzője, és azt sem, hogy a kézírás és az aláírás valódi-e. Úgy vélte azonban, hogy felismeri Orbán kézírását és aláírását is. Az iratokat visszaadta a honvédelmi miniszternek, másolatot nem tartott meg. A márciusi feljegyzésben azt írta, bízik benne, hogy az iratok még megvannak valahol, és előbb-utóbb nyilvánosságra kerülnek, mert fontosnak tartja, hogy a magyar közvélemény megismerje a tartalmukat.
A katonai titkosszolgálat dokumentumai között megvan az „A” karton, amelyből az derül ki, hogy Orbán zalaegerszegi sorkatonaként 1981. október 20-tól leszereléséig egy elhárító őrnagy közvetlen társadalmi kapcsolata volt. Az ilyen kapcsolatokat a katonai elhárítás információforrásként használta, de nem szervezte be őket ügynöknek. Általában szóban jelentettek, ezért kevés nyom maradt róluk. Beszervezési és munkadossziéjuk sem készült, a BM nyilvántartásában nem szerepelnek, és 6-os kartonjuk sincs.
A feljegyzés Panyi Szabolcs készülő könyvéből ismert, melynek címe Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon. Az oknyomozó újságíró Friderikusz Sándor podcastjében, a Magyarország orosz fogságban? című adásban beszélt róla. Panyi elmondta, hogy Németh Miklós szeptemberben adta át a dokumentumokat az ÁBTL-nek. Jelen volt a levéltár vezetése és Rainer M. János történész, az új különbizottság vezetője is. Németh arra várt, hogy törvényi háttere legyen az iratok nyilvánosságra hozatalának. Az új parlament szeptemberben fogadta el azokat a jogszabályokat, amelyek a korábbinál jóval szélesebb aktanyilvánosságot biztosítanak, és Panyi szerint ekkor látta elérkezettnek az időt.
A feljegyzés szerint Németh 2013-as halála előtt néhány hónappal megkérdezte Kárpátit, mi lett az iratokkal, aki azt felelhette, hogy Stefán Géza őrizte őket. Stefán a rendszerváltás utáni évtizedek egyik legrejtélyesebb és legbefolyásosabb titkosszolgálati vezetője volt. A moszkvai Dzerzsinszkij Főiskolán, vagyis a KGB-akadémián végzett, hadtudományi doktori értekezését pedig a NATO elleni dezinformációs technikákról írta. 1989-ben a BRFK állambiztonsági helyetteseként ő irányította a rendszerváltás tömegdemonstrációinak megfigyelését, köztük Nagy Imre újratemetését. 1994-től 2009-ben bekövetkezett haláláig a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatója volt, és közben négy honvédelmi minisztert és öt miniszterelnököt szolgált ki. Panyi állítása szerint Stefán halálának másnapján eltűntek az iratai a páncélszekrényéből, és azóta is a magyar félnyilvánosság egyik nagy rejtélye, hogy hol lehet a Stefán-féle magánirattár.
Orbán Viktor mindig is tagadta, hogy az állambiztonsággal együttműködött volna. Azt mondja, megpróbálták beszervezni, de ellenállt. Havasi Bertalan sajtófőnök Panyi megkeresésére azt közölte, hogy Orbánt megfigyelték, nem beszervezték. A Stefán-féle és más terhelő iratokról szóló állításokat „fake news”-nak nevezte.
A Fidesz közleményben reagált Németh Miklós és Panyi Szabolcs állításaira. „Ha egy régi kommunista megvádol egy hazugsággal, azt azért teszi, hogy az újkommunistákat segítse. Most újra próbálkoznak” – idézi az MTI a párt szövegét. Ugyanazt a szemenszedett hazugságot terjesztik Orbán Viktorról, amivel a rendszerváltás óta már többször rágalmazták. Minden esetben kiderült, hogy ennek semmi alapja sincsen. Már az Antall-kormány idején megtörtént a közszereplők átvilágítása, akkor sem találtak semmit. Minden tény, adat és dokumentum azt bizonyítja, hogy Orbán Viktort nem megfigyelték, hanem őt figyelte meg a kommunista államhatalom – áll a közleményben. A Fidesz feltette a kérdést, hogy „a mostani utódok, az újkommunisták valójában miről akarják elterelni a figyelmet?”.
