Elmaradt a magyar holokauszt hiteles elbeszélése
A Terror Háza Múzeum nemrégiben zajos médiafigyelmet kapott hirtelen bezárása és újranyitása kapcsán. A kiállítóhelyet az a szakmai kritika érte, hogy a nyilas időszak emlékezetére csupán két terem jutott, míg a kommunista, illetve ÁVH-s terrornak a kiállítás több mint kilencven százalékát szentelték.
Mindennek csak azért lehet egyszerű, felháborodást kiváltó látszatigazsága, mert a magyar holokauszt elbeszélésének máig nincs állandó és hiteles emlékhelye, múzeuma. A nyilas végkifejlet a magyar holokauszt, más nézőpontból a Horthy-korszak lezárásának történetéhez tartozik, hiszen az ágyazott meg neki, abból nőtt szörnyeteggé. A kommunista terror ezzel szemben a Rákosi–Kádár-korszak szégyenfala.
Az Andrássy út 60. a nyilas uralom idején néhány hónapig a terror egyik központjaként szolgált, míg ugyanez a 19. század utolsó negyedében épült palota a kommunista rendszer elnyomó gépezetének az 1956-os forradalomig szimbólumszilárdságúvá vált emlékhelye volt. Az épület egyébként Perlmutter Izsák zsidó festőművész tulajdonában állt, aki végrendeletében a Pesti Izraelita Hitközségre hagyta, azzal a kikötéssel, hogy egy részében zsidó múzeumot hozzanak létre.
Az Andrássy út 60. így a kommunista terror meghatározó emlékezeti helyévé vált. A mögötte álló korszak felelőssége abban áll, hogy a Józsefvárosi pályaudvar hiteles történelmi helyszínén nem beszélték el a magyar holokauszt történetét, amelynek a nyilas tobzódás már csak a záró fejezete volt.
Erről a pályaudvarról deportáltak sok budapesti zsidót a koncentrációs táborokba. Itt haladt át rengeteg, marhavagonokba zsúfolt embereket szállító szerelvény is Magyarország különböző vidékeiről Auschwitz felé, utasaikkal együtt a magyar történelemből egyenesen az apokalipszis világtörténelmébe robogva.
A közelmúlt médiaérdeklődés kísérte eseményei közé tartozott a politikai kötődésű sportvezetők kiiktatása a klubok éléről, valamint az ehhez kapcsolódó „Fradiváros” ügye. Ehhez hasonlóan létezik „MTK-város” is, amelynek központja a tíz éven át sok millió forintért őrzött, eredetileg Holokauszt Múzeumnak szánt épületegyüttes a hozzá tartozó többhektáros területtel együtt.
Az épület az egész korszakon keresztül elbeszéléshiányba fulladt. Ha valóban korszak- és rendszerváltás a cél, akkor ennek a helyzetnek az eredőit fel kell tárni, dokumentálni és megvitatni. A traumát a magyar holokauszt történetének elbeszélésével és a kollektív emlékezetbe való beépítésével kellene oldani, hogy ezáltal megkezdődhessen a gyógyulás.
