Elég volt a kivételezésből: így alakítanák át a magyar sport pénzosztási rendszerét
Nem járhat automatikusan közpénz minden sportszövetségnek, politikusok helyett összeférhetetlenségi szabályokkal korlátozott vezetők, titkolt támogatások helyett nyilvános elszámolások kellenek – javaslatcsomagot tett le az asztalra a Magyar Közgazdasági Társaság Sportgazdasági Szakosztálya. Az elemzés szerint a sport támogatásának további növelése helyett az elosztást kell rendbe tenni: miközben stadionok és kiválasztott műhelyek kaptak jelentős forrásokat, a lakosság sportolási lehetőségei háttérbe szorultak.
A javaslat szerint a sport a GDP 2–3 százalékát állítja elő, a felnőttek 43–45 százaléka legalább hetente egyszer mozog, az ágazatban mintegy 18 ezren dolgoznak főállásban. Ebből azonban nem következik, hogy minden támogatási igény egyformán indokolt: a támogatást a változó érdeklődéshez és az ország teherbíró képességéhez igazítanák.
A vállalati bázisok összeomlásával a sportegyesületek száma az 1989-es 3052-ről 1991-re 2176-ra esett, a szakosztályoké és a minősített edzőké 25–30 százalékkal csökkent. 2010 után a nemzetstratégiai ágazattá emelt sport állami finanszírozása ötszörösére-hatszorosára nőtt; a GDP-arányos kiadás 2009-ben 0,12, 2016-ban már 1,05 százalék volt. A 2024-es adatok szerint Magyarország és Finnország 0,6, Svédország 0,7 százalékkal szerepelt, az uniós átlag 0,4 százalék volt.
A 2010–2026 közötti rendszerben a nagy nemzetközi eseményekre évente 22–35 milliárd forint jutott, 16 kiemelt sportág közvetlen fejlesztési támogatást kapott. A tao elosztásában közel 40 százalékot képviselt a labdarúgás, 25-öt a kézilabda, 15-öt a kosárlabda, 9-et a vízilabda, 8-at a jégkorong, a röplabda pedig 3-at. A legsúlyosabb kifogás az egyes kedvezményezetteknél kialakult koncentráció: a 2011-es indulás utáni első négy évben a futballnak jutó 75 milliárd forint 12 százalékát a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány kapta, a fennmaradó 88 százalékon 1100 klub osztozott.
A változtatási javaslat nyilvánossá tenné, melyik vállalkozás kinek, mennyit és mire adott. Normatív korlát fékezné a koncentrációt, többségi állami tulajdonú vállalat nem nyújthatna tao-támogatást, egy cég felajánlása pedig nem haladhatná meg a ténylegesen befizetett társasági adóját. Közvetlen tao-t csak belföldi akadémia kaphatna, szigorúan utánpótlás-nevelésre.
Az elmúlt 16 évben az élsport állami támogatásának több mint kétharmada hat sportágra – vívásra, öttusára, birkózásra, úszásra, vízilabdára és kajak-kenura – jutott. Az MKT szakosztálya megszüntetné azt a szemléletet, hogy minden szövetségnek alanyi jogon jár működési pénz: kijelölnék a kiemelt és az átlagos működési támogatásra jogosultakat, a többiek konkrét programokkal pályázhatnának. A központi költségvetés élsport–szabadidősport arányát nagyjából 70–30 százalékosnak írják le, a kívánatosnak tartott 50–50 helyett.
A tao révén több mint 300 létesítmény épült és közel 400 újult meg. Új beruházást igazolt igényhez, reális kihasználtsághoz, sajátbevétel-tervhez és teljes életciklus-költséghez kötnének, utóbbi az építés mellett a hosszú távú üzemeltetést és felújítást is jelenti. A meglévő létesítményeket jobban megnyitnák iskolák és lakossági programok előtt.
A pénzügyi reformhoz az irányítás átalakítása is szükséges. Helyettes államtitkár, államtitkár, miniszter és országgyűlési képviselő nem lehetne sportköztestület vagy országos sportági szövetség vezetője; hasonló korlátozást javasolnak a többségi állami vállalatok vezetőire. Kizárnák a közpénzt jogerősen megállapítottan szabálytalanul felhasználókat és a közügyektől eltiltottakat. A döntő próba az lenne, hogy a következő támogatás oda kerül-e, ahol a legjobb a kapcsolatrendszer, vagy oda, ahol a felhasználását a leginkább meg lehet indokolni.
