Egy balesetről forgatott a lengyel tévé, amikor a szemük láttára ütöttek el egy rolleres lányt
Egy 14 éves lányt ütött el egy Audi, miközben elektromos rollerrel közlekedett Észak-Lengyelországban. A balesetet egy lengyel televízió kamerája rögzítette.
A felvételen látható, hogy a lány és a roller átrepült az autó motorháztetején, a sofőr pedig a betört szélvédő ellenére elhajtott. A sofőr később visszatért a helyszínre, és kiderült, hogy nem volt jogosítványa.
A balesetet a TVP3 stábja rögzítette, amely éppen egy korábbi tragikus balesetről készített riportot a helyszínen. A felvételen látható, ahogy a lány és a roller átrepül az autó motorháztetején, miközben a betört szélvédőjű Audi elhajt a helyszínről.
A sofőr még a rendőrök kiérkezése előtt visszatért, a helyszínen pedig kiderült, hogy a 20 éves férfi jobbra kanyarodás közben nem adta meg az elsőbbséget a rollerrel közlekedő lánynak, ráadásul nem is volt vezetői engedélye.
A mentők megvizsgálták a 14 éves lányt, de nem találtak rajta sérülést, ezért az esetet közlekedési baleset helyett koccanásos ütközésként kezelték. A rendőrség még vizsgálja a történtek pontos körülményeit, a sofőrnek pedig bíróság előtt kell felelnie az ügyben.
