Kihallgatták a Magyar Pétert tojással megdobó férfit

Kihallgatták a Magyar Pétert tojással megdobó férfit

által Norbert S
0

Kihallgatták a férfit, aki tojással próbálta eltalálni Magyar Pétert

Garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg a rendőrség azt az 51 éves abonyi férfit, aki szombaton tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt – közölte vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint a férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságon hallgatták meg, majd szabadon bocsátották.

Az incidens a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán történt, a Kossuth téren tartott beszéde közben. A közönség soraiból dobott tojás senkit sem talált el, a férfit civil ruhás rendőrök fogták el.

Néhány napon belül ez már a második hasonló eset volt, a Szekszárdi Szüreti Napokon ugyanis borral öntötték le a kormányfőt.

Magyar Péter az incidensre reagálva azt mondta, a Tisza a kampánya során soha nem tett ilyet, nem mentek el a korábbi politikai vezetés rendezvényeire kiabálni, fütyülni, tojásokat dobálni vagy „fröccsöt locsolni”. Szerinte egyes emberekben a frusztráció onnan ered, hogy a politikai közösségük, a pártjuk, amelyben sokáig hittek, „most szétesni látszik”.

A Facebookon később azt írta, hogy ha a Fidesz „kirendel dobálni embereket”, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával, mert „a mai eredmény kettőből nulla”.

Ezt is kedvelheted