Mráz Ágoston nyilvánosan elismerte, hogy hazudott

Mráz Ágoston nyilvánosan elismerte, hogy hazudott

által Norbert S
0

Hann Endre szerint Mráz Ágoston nyilvánosan elismerte, hogy hazudott

Egyetlen mondattal reagált Hann Endre Mráz Ágoston Sámuel vasárnapi interjújára. A Medián vezetője szerint a Nézőpont Intézet igazgatója „nyilvánosan elismerte, hogy hazudott” – írta Facebook-bejegyzésében a közvélemény-kutató vezető.

Mráz Ágoston a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, hogy volt a Nézőpontnak olyan kutatása a választás előtt, amelyben már a Tisza Párt vezetett, miközben a Békemenet után, március 19-én publikált utolsó átfogó országos mérésükben még hat százalékpontos listás Fidesz-előnyt becsültek.

Arra a felvetésre, hogy ezzel becsapták a jobboldali választókat, elnézést kért azoktól, akik úgy érzik, félrevezették őket. „Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a helyzet még ennél is rosszabb, az utolsó napokban nem hittünk a saját adatainknak sem” – fogalmazott.

Elismerte azt is, hogy az intézet „foglyává vált” a jobboldalról érkező elvárásoknak, a legnagyobb szakmai hibának pedig a részvételi becslést nevezte, szerinte ugyanis a fiatal tiszás szavazók aktivitását alul-, a rejtőzködő fideszesekét felülbecsülték.

Ezt is kedvelheted