Simple Plan: 25 év után is tele vannak tervekkel
Október 21-én hatodik alkalommal koncertezik Budapesten a Simple Plan, ezúttal a Barba Negrában. A kanadai pop-punk zenekar gitárosa, Sébastien Lefèbvre videós interjúban beszélt a kezdetekről, a nehéz időszakokról és a jövőbeli terveikről.
A zenekar jövőre ünnepli bemutatkozó lemeze, a No Pads, No Helmets…Just Balls megjelenésének 25. évfordulóját. A Pierre Bouvier, Chuck Comeau, Jeff Stinco és Sébastien Lefebvre alkotta együttes olyan dalokkal vált ismertté, mint az I’m Just a Kid, a Welcome to My Life vagy a Perfect.
Lefèbvre felidézte az első magyarországi fellépést: 2012-ben a soproni VOLT Fesztiválon koncerteztek, ahol meglepődtek azon, hogy rajongók is várták őket. Mint mondta, szeretik nyomon követni, hol jártak már, és visszatérni olyan helyekre, ahol szeretik a zenéjüket.
A Bigger Than You Think turné a zenekar történetének legnagyobb koncertsorozata. A budapesti koncerten a Neck Deep és Charlotte Sands lesznek az előzenekarok. Lefèbvre szerint a pop-punk műfajban különösen jelen van a generációs átöröklődés, és fontosnak tartja, hogy fiatalabb zenekarokat is bemutassanak a közönségüknek.
A gitáros arról is beszélt, hogy a TikToknak köszönhetően régi dalaik új reneszánszukat élik, és olyan fiatalokhoz is eljutnak, akik korábban talán nem is hallottak a Simple Planről. Örömmel újságolta, hogy már vannak olyan rajongók, akik a gyerekeikkel jönnek a koncertjeikre.
A tavaly megjelent dokumentumfilmjük kapcsán Lefèbvre kitért a nehéz időszakokra is, köztük David Desrosiers kilépésére és a kiégésre, ami csaknem a feloszláshoz vezetett. Úgy fogalmazott, a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején fontos volt, hogy ha valaki punk volt, akkor semmi más nem lehetett, ami hátráltatta a Simple Plant a siker elérésében.
A zenekar 2005 óta működteti alapítványát, amely a fiatalok és mentális betegséggel küzdők megsegítésére jött létre. Lefèbvre szerint ez akkor kezdődött, amikor a rajongók megosztották velük, hogy a zenéjük hogyan segített nekik nehéz időszakokban.
A gitáros a közösségi média jelentette kihívásokról is beszélt: míg régen interjúkat adtak, ma kommentekre kell válaszolniuk és tartalmakat gyártaniuk. Elmondása szerint néha szinte több időt töltenek a forgatással egy koncertnapon, mint a színpadon.
Új albumot is terveznek: bár az alkotás jelenleg parkolópályán van, Lefèbvre szerint a terveik szerint jövőre lesznek új zenék. A zenész emellett reklámokhoz és tévéműsorokhoz ír zenét, valamint podcastet is készít.
