Orbán Anita: Sikerült rendezni a félreértéseket Ukrajnával
Sikerült rendezni Magyarország és Ukrajna között az elmúlt napokban kialakult félreértéseket – erről is beszélt Orbán Anita külügyminiszter a New York-i diplomáciai tárgyalásokon adott interjújában.
A külügyminiszter elmondta, hogy az ukrán külügyminiszterrel többször is találkozott az ENSZ-héten, és sikerült megbeszélniük a Kárpáti Nyolcak ügyében kialakult félreértéseket. Hozzátette: amíg a nyilvánosság csak a közösségi médiában zajló eseményekről értesült, addig a háttérben több megbeszélés is volt a két ország között. Napi kapcsolatban áll Ukrajna miniszterelnök-helyettesével, az EU-ért felelős miniszterrel, aki felügyeli azt a törvénytervezetet, amely a júniusi kétoldalú megállapodás alapján a magyar kárpátaljai kisebbség oktatást illető jogait hivatott rendezni.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy legkésőbb októberben pozitív fejlemény várható a kárpátaljai kisebbséget érintő jogok terén, az ukrán parlament elé akkor kerül a törvénytervezet. Azt sem zárta ki, hogy a későbbiekben Magyarország is tagja legyen a Kárpáti Nyolcaknak, hiszen minden olyan regionális és kétoldalú együttműködésben részt vesznek, amely Magyarország érdekét szolgálja, ehhez azonban előzetes párbeszédre és megfelelő előkészítésre van szükség.
Orbán Anita megerősítette a kormány álláspontjaként Magyar Péter miniszterelnök korábbi szavait, amelyek szerint a Tisza-kormány alatt nem lesz Magyarország területén Ukrajna számára stratégiai üzemanyag- és olajtermék-tároló kapacitás, annak ellenére, hogy a Mol és a Naftogaz memorandumot írt alá egy ilyen projekt közös előkészítéséről és lehetséges megvalósításáról.
A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy Donald Trump ENSZ-közgyűlésen elmondott beszéde után sikerült informálisan tárgyalnia Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel, később pedig annak két helyettesével is, akikkel akciótervet dolgoztak ki a jövőre nézve egy kétoldalú találkozó létrejötte érdekében.
Elmondta azt is, hogy az amerikai fél által még 2025 novemberében Magyarországnak biztosított, az orosz energiaimportra vonatkozó szankciómentesség nem Orbán Viktornak, hanem Magyarországnak szól, egyéves időtartamra. A mentesség lejárta után annak meghosszabbításáról ismét az amerikai kormányzatnak kell döntenie. „Dolgozunk azon, hogy november 21-én ez meghosszabbításra kerüljön” – jelentette ki Orbán Anita.
Az oroszországi diplomáciai kapcsolatokat érintő kérdésre a külügyminiszter elmondta, New Yorkban nem került sor formális találkozóra, de a moszkvai nagykövetségen keresztül napi szintű a kapcsolat, amely a szokásos mederben folyik. A Magyarország területéről kiutasított orosz diplomatákról szólva kijelentette, ez teljesen szokásos folyamat a diplomáciában, ha olyan diplomatákat küld egy ország, akik nem a bécsi egyezménynek megfelelően végzik munkájukat. Hozzátette, egyelőre nem jelentkezett az orosz fél a kitiltott diplomaták miatt beígért kemény válasszal, és egyértelművé tette, hogy a diplomáciai kapcsolatok élnek.
Orbán Anita sűrű New York-i programja alatt elmondása szerint eddig mintegy huszonöt ország külügyminiszterével tárgyalt. Ez az első olyan hét a Tisza-kormány megalakulása óta, amikor személyesen tud találkozni partnerekkel; az első hónapokban elsősorban Európára fókuszáltak, most pedig Ruandától Brazílián át a Fülöp-szigetekig tárgyal partnerekkel. Baka András köztársasági elnök és Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter képviseli Magyarországot a héten az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban.
