Hatalmas feszültség a Mol és a kormány között: Porcher Áron szerint nem tájékoztatták őket az olajtároló beruházásról
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium parlamenti államtitkára, Porcher Áron az Indexnek nyilatkozva élesen bírálta a Mol és az ukrán Naftohaz közötti megállapodást, amelynek értelmében kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények épülhetnek az ukrán–magyar határ közelében. Az államtitkár kijelentette: nem szeretnék, hogy Magyarország területén gáztárolók épüljenek, és hangsúlyozta, hogy minden esetben a magyar emberek biztonságát tartják szem előtt.
„Fontos tudni, hogy tényleg nem tudtunk erről. A kiindulópontnak szerintem mindig a célnak kell lennie, és ahogy a miniszterelnök úr is mondta tegnap, mi nem szeretnénk azt, hogy olajtározók Magyarország területén épüljenek, főleg nem egy másik országnak” – jelentette ki Porcher Áron a GKI Magyar Gazdaság 2030 konferenciája előtt. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy egy háborúban álló ország esetében ezek a létesítmények akár célponttá is válhatnak, és rámutatott, hogy erről a Mol sem tájékoztatta a kormányt. Állítása szerint mindent megtesznek Magyarország érdekeinek védelme érdekében, ugyanakkor arról sem kaptak tájékoztatást, hogy a Mol milyen álláspontot képvisel a C8-rendezvényen.
A szélerőművekre kiírt pályázatokról szólva Porcher Áron elmondta, hogy az október 31-i határidőig sok érdeklődő jelentkezett, és Európán belül egyedülálló módon energiaköröket és önkormányzatokat is bevonnának a folyamatba. Az önkormányzatok aktívabban érdeklődnek, mint a vállalkozások – tette hozzá. Kifejtette, hogy a támogatási struktúra szerint megépített megawatt kapacitásonként minimum 10 ezer eurót, valamint megtermelt megawattóránként 2 eurót biztosítanának, amíg az erőmű termel. Ehhez a törvényeket is módosítani kell, így a következő hetekben a parlament elé kerül a javaslat. Az első tender 700 megawattról szól, összesen pedig 4000 megawattot szeretnének kiírni 2030-ig.
Az infláció kapcsán az államtitkár kiemelte, hogy tiszteletben tartják a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, és mindannyiunk érdeke az árstabilitás. Magyarországon jelenleg 1,3 százalék az infláció mértéke, ami jóval a 3 százalékos cél alatt van, ez pedig a konvergencia része. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagy a reálkamat Magyarországon, és kérdés, hogy ez meddig maradhat így.
Mint megírtuk, a Naftohaz és a Mol memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények építéséről az ukrán–magyar határ közelében. Magyar Péter a parlamentben közölte, hogy egyeztetett Hernádi Zsolttal, és jelezte felé: amíg Tisza-kormány van, addig ilyen beruházás nem valósul meg. A miniszterelnök szerint a Mol még az előző kormány idején kezdett tárgyalásokat az ügyről. Ezt követően felolvasta azt az SMS-t, amelyben jelezte a Mol-csoport vezérigazgatójának, hogy elvárja: a Mol úgy bánjon az állammal, mint egy 25 százalékos tulajdonossal. Magyar Péter Rétvári Bencének címezve közölte: „az ukrán tárgyalásokat a Mollal önök kezdték. Mindenki tudja, hogy Hernádi Zsolt az önök embere, együtt bizniszeltek. Tízmilliárdos bizniszeik vannak, de ha akar, akkor majd Hernádi Zsolt beszámol ezekről.”
Az ügyről azóta Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter is megszólalt. Úgy fogalmazott, hogy „olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyek kétségbe vonják az ukrán és magyar energiacégek közötti közvetlen, jó és mindkét félnek hasznos együttműködést, amiről korábban megállapodás is született”.
