Kevés film érinti meg annyira az embert, mint Peter Dinklage elfeledett klasszikusa
A múltba visszarévedni és rejtett kincsek után kutatni sosem árt, hiszen nagy meglepetések érhetik az embert. Így jártam akkor is, amikor Peter Dinklage filmográfiáját böngészve szembejött velem a színész 2003-as drámája, Az állomásfőnök.
Ez az a film, amely láttán George R. R. Martinék annyira biztosra vették Dinklage tehetségét, hogy mindenféle casting nélkül azonnal odaajánlották neki Tyrion Lannister karakterét a Trónok harcában. Sőt, a film író-rendezőjét, Tom McCarthyt, akinek Az állomásfőnök volt a bemutatkozó rendezése, felkérték az HBO-sorozat pilotjának levezénylésére. Ez az első változat volt, amelyben még nem Emilia Clarke játszotta Daeneryst, és bár Martin is felbukkant benne, a csatorna végül kukázta és újraforgatta az egészet, aminek következtében McCarthy hosszú évekre nem vállalt televíziós munkát.
Az állomásfőnök egy hasonlóan borús lelkületű fickóról, a Peter Dinklage-féle Finbar McBride-ról szól, akit rendkívül frusztrál, hogy folyton beszólnak neki törpenövése miatt, idegenek gúnyolják, és kellemetlen helyzetekbe kerül. Finbart egyetlen dolog élteti, a vasutak és vonatok iránti lelkesedése, és egy boltban nagy szerencséjére épp a hobbijával foglalkozhat, modellvonatokat javítgat. Egészen addig a szomorú napig, amíg főnöke váratlanul meg nem hal, hősünk pedig munka nélkül marad. Ám Finbarra a meghalt bolttulajdonos valami egészen meglepőt hagy, egy magányos és kiüresedett, lepusztult vidéki vasútállomást. Finbar ide költözik ki, amolyan modern remeteként, azzal a reménnyel, hogy itt végre mindenki békén hagyja majd.
Peter Dinklage karaktere azonban nem is tévedhetne ennél nagyobbat. Egészen szívbemarkoló, ahogy a főszereplőt alakítja, hiszen a színész a valóságban is rengeteget szenvedett genetikai rendellenességétől, saját bevallása szerint megkeseredett és borúlátó volt nagyon sokáig. Bizonyos lehetőségeket, például fantasykat azért utasított vissza, mert meg volt győződve arról, hogy a törpenövésűeket általában bohóckodni hívják ebbe a műfajba, és soha nem drámázni. A sors fintora, hogy Dinklage a Trónok harcában nyújtott alakításáért négyszer kapott Emmy-díjat, legjobb drámasorozat mellékszereplőjeként, ami abszolút rekordnak számít.
Ebben a 2003-as, mostanra méltatlanul elfeledett és ritkán emlegetett klasszikusban Finbarra hasonló fordulatok várnak, aki élné csöndes, magányos életét. Csakhogy egy nagypofájú kolumbiai-amerikai, Joe (Bobby Cannavale) nem hagyja békén az önjelölt állomásfőnököt, aki azzal tölti szabadidejét, hogy a síneken sétálgat, vagy éppen egyszer, kétszer, háromszor ugrik ki Olivia (Patricia Clarkson) kocsija elől, aki a volán mögött szerencsétlenkedve folyton kis híján elüti a mindenfelé gyalog járó főszereplőt. Ők hárman egymástól nem is különbözhetnének jobban, és mégis barátságot kötnek. Diszfunkcionálisat, az igaz, és mégis olyat, ami megmelengeti az ember szívét.
Nem nyálas Az állomásfőnök, épp ellenkezőleg, a színészek azzal hoznak életszagú alakításokat, hogy megmutatják, még a leghangosabb, legvidámabbnak tűnő kolumbiainak is nyomja valami a lelkét. A Bobby Cannavale által játszott Joe-nak éppenséggel az, hogy apja beteg, és amúgy nem is jön ki nagyon a faterjával, s hasonlóképpen Patricia Clarkson Oliviája az exével viaskodik, míg az aranyos könyvtároslány, Emily (Michelle Williams) a még meg nem született gyermeke titkát hordja a hasában. Ergo, Az állomásfőnök karakterei mind kívülállók, csak ők nem azért, mert folyton szomorúak a törpenövésük miatt, hanem egészen más problémák gyötrik őket. A ritka esetek egyike, amikor egy film éppen azzal válik feelgooddá, hogy magukat ennyire nyomorultul érző embereket mutat be. És egészen elegáns módon nyomja le a torkunkon az alig másfél órás dráma, hogy ha egymásba kapaszkodunk, igenis egy picivel elviselhetőbbé válik a szenvedés. Nem sokkal, pusztán annyival, hogy éppen csak, de kibírjuk.
A karakterív, melyet Finbar bejár a történetben, egyszerűen remek. Nem kell nagy dolgokra, világmegváltásra gondolni, csak apróságokra. Olyanokra, amik nekünk kicsinynek tűnnek, de az állomásfőnöknek hatalmasak: mint hogy kiálljon pár nebuló elé az iskolában, hogy a vonatok iránt érzett szeretetéről meséljen. És higgyék el, ez egy introvertált, befelé forduló embertől hatalmas dolog. Talán ezért is fogott meg ennyire Az állomásfőnök, mert ehhez hasonló, csöndes drámákat manapság már ritkásan csinálnak. Vagyis ritkaság, hogy az egész stáb ekkora sikerrel beleteszi szívét és lelkét a végeredménybe. Ezért sem szabad elfeledkezni a régi filmekről, mert akadnak köztük, amelyek gyönyörűen megőrzik az aktualitásukat, s Az állomásfőnök sem mostanában válik majd értelmezhetetlenné. Amíg vannak kívülállók a társadalomban, addig lesz kihez szóljon. 9/10
Az állomásfőnök antikváriumból, illetve Amazonról szerezhető be jelenleg is hazánkban, DVD formátumban. Néha streamingen, a Prime Videón is tiszteletét teszi, megéri levadászni.
