Fidesz–KDNP-jelöltet is leszavazott a Tisza, új elnököt kapott a médiatanács

Fidesz–KDNP-jelöltet is leszavazott a Tisza, új elnököt kapott a médiatanács

által Norbert S
0

Polyák Gábort választották a médiatanács elnökévé

Az Országgyűlés keddi ülésén – az eseti bizottság jelölésének megfelelően – Polyák Gábort választották a médiatanács elnökévé, aki így a Nemzeti Média- és Hírközlési Tanács vezetője is lesz. A Tisza képviselői nem szavazták meg a Médiatanács tagjának a Fidesz és a KDNP jelöltjét sem.

A médiatanács elnökét és tagjait jelölő eseti bizottság tizenegy jelölt meghallgatása után hétfő délelőtti ülésén úgy döntött, hogy Polyák Gábort ajánlja a szervezet elnökének, aki egyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetője lesz.

Hantosi István, az eseti bizottság tiszás elnöke korábban elárulta: összesen tizenöt pályázó volt az elnöki tisztségre. Egy pályázatot a szakmai koncepció hiánya miatt érvénytelenítettek, valamint időközben három jelentkező visszavonta pályázatát, így tizenegyen jutottak el a bizottsági szintig. A testület szerdán hét jelöltet hallgatott meg, négy pályázó csütörtökön mutatkozott be. Az üléseken tanácskozási joggal szakértők is részt vettek.

Négyen maradtak versenyben

A szakmai szervezetek önálló értékelésen alapuló álláspontja szerint a következő jelölteket támogatták: Polyák Gábor jogász, kommunikációs szakember két támogató szavazatot kapott, Schönleber Zoltán, az RTL korábbi stratégiai igazgatója, a Nokia volt fejlesztési vezetője szintén kettőt, Kajzinger Ervin, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nemzetközi igazgatója hármat, Tóth Csaba, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke pedig öt támogató szavazatot kapott.

Végül a képviselők is értékelték a négy, versenyben maradt jelöltet. Hantosi István bejelentette: Schönleber Zoltán 98 pontot, Kajzinger Ervin 99 pontot, Tóth Csaba 127 pontot, Polyák Gábor 130 pontot kapott. A Tisza Párt képviselőinek szavazataival Polyák Gábort jelölték a médiatanács elnökének. A Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom nem támogatta Polyák Gábort, aki korábban az ellenzéki összefogás médiapolitikai kabinetjét is vezette, jelenleg az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára. A plenáris ülésen a bizottsághoz hasonlóan a kormánypárti többség támogatta Polyák Gábort.

A Tisza nem szavazta meg az ellenzéki jelölteket

A médiatanács tagjai közé a Tisza-frakció Bencsik Márta jogászt, újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt, emberi jogi ügyvédet, Nagy Krisztina jogászt, médiapedagógust, a KDNP Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakembert, a Mi Hazánk Tóth Máté energiajogászt, a Fidesz Szabó László kommunikációs szakembert, producert jelölte.

A kormánypárti többség a KDNP és a Fidesz jelöltjét is leszavazta. A Tisza Párt három, valamint a Mi Hazánk egy jelöltje a médiatanács tagja lett, megbízatásuk négy évre szól. Polyák Gábor elnököt öt évre választották meg.

Az Országgyűlés keddi ülésén öt javaslatot is megszavaztak a képviselők. Az ülésen felfüggesztették három fideszes képviselő – Pócs János, Panyi Miklós és Kocsis Máté – mentelmi jogát.

Ezt is kedvelheted