Kíméletlen levelek és színházi politikai játszmák
A magyar színházi élet történetének utóbbi másfél évtizede rendkívül viharos időszakot ölelt fel, amelynek középpontjában Eperjes Károly áll. Pozsgai Zsolt író-rendező értekezésében éles és kíméletlen kritikával illeti a színész politikai szerepvállalását és annak következményeit. Eperjes Károly a hatalom meghosszabbított kezeként kezdett el működni a színházi színtéren, amikor megbízást kapott a kormánytól, hogy „tegye rendbe” a magyar színházi életet. A nyílt levélben Pozsgai a politika és kultúra összefonódásának kérdéseit boncolgatja.
A színházi reformok mögött húzódó érdekek
Pozsgai szerint Eperjes kulturális missziója, amely 2008 után indult, mélyen gyökerezik a politikai manipulációban. A színész a színpadon Molière Tartuffe-jének figuráját idézte, anélkül, hogy valódi politikai ambíciókkal bírt volna. Az ájtatos szerep játszása mögött komoly anyagi és személyes érdekek rejlettek, amelyek a színházi rendszert romboló hatással bírtak. A kormány által deklarált keresztény elkötelezettség mögött sok esetben a valóságban hiányzott a keresztényi jegy, ez csupán a hatalom statisztáként működő színészeinek játszmáira korlátozódott.
Vidéki hatalom és budapesti ellenállás
A levélben különbséget tesz a vidéki és a fővárosi színházi élet között, hiszen míg vidéken a kormánypárti irányítás zavartalan működést biztosított Eperjes számára, Budapesten erős műhelyek és a közönség zöld lámpája végül megakadályozta, hogy mindent a kormány akaratának megfelelően formáljon. Eperjes így kiszorult a fontos pozíciókból, és bár a Nemzeti Színházban kapott állást, felettesei is kénytelenek voltak végül elfordulni tőle.
A színházi oktatás válsága
A színházpolitikai események következtében a színházi egyetem reformja is káoszba fulladt. Az új struktúrában kinevezett pedagógusok hiányos tudással és tapasztalattal rendelkező figurákká váltak, így a valódi oktatási munka helyett csupán Eperjesre emlékeztető, esetleg antitéziseket produkáló diákok tűntek fel a színpadon.
A morális kérdések súlya
Pozsgai Zsolt megjegyzi, hogy a színházpolitikai reformok mögött mindig is komoly személyes haszonszerzés húzódott. A rendszer következtében Eperjes Károly végül elveszítette szakmai hitelét, és művészi pályafutása csupán nem kívánt csapdába esett figurák sorozataként folytatódott. A levél végén megemlíti Molière Tartuffe-jének sötétebb értelmezését, amely párhuzamba állítható a politikai rendszerváltás utáni színházi viszonyokkal.
Pozsgai műve nem csupán Eperjes Károly tevékenységét elemzi, hanem egy mélyebb kulturális és politikai párbeszédet is generál, amely rávilágít a művészeti élet szabadságának szükségességére és a hatalmi játszmák következményeire. Az olvasó számára világossá válik, hogy a színház nem lehet harctér, és az igazi művészeti kreativitás csak akkor bontakozhat ki, ha a megfelelő politikai környezet biztosítja a szabad működést.
