Nem csak a Mount Everestet, saját magukat is legyőzik ennek az új filmnek a főszereplői
Lehet abban valami őrjítő, amikor az ember egy hatalmas, legyőzhetetlennek tűnő hegy árnyékában cseperedik fel, és bár időről időre érkeznek expedíciós csapatok, a felkészültnek tűnő emberek megpróbálkoznak a lehetetlennel, mégis mindenki odavész. Tenzing Norgay is ilyen figura, aki a Mount Everest árnyékában álmodik arról, hogy egyszer történelmet ír, és gyerekként még George Malloryval is kezet fog, aki nagyon közel kerül a helyiek által Csomolungmának hívott hegyóriás csúcsához.
Ez azonban nem Mallory története, hanem a nepáli–indiai serpáé, akit most elfeledett hősként húzott elő a filmipar. Az Apple TV-n október 16-án debütált a Tenzing című egész estés dráma.
Lélegzetelállító képek, billegő történetmesélés
Amikor Tenzing őrjítő várakozással és sok megpróbáltatással teli életét kell bemutatni, Jennifer Peedom rendezése korrektül teljesít. A film csodálatos vágóképekkel operál, a Tenzing fényképezése olyan gyönyörű, hogy egy természetfilmes produkció is megirigyelhetné.
Nagy kár, hogy a történetmesélés ehhez képest billeg: hol a múltban járunk flashbackek formájában, és figyelemmel kísérjük, ahogy a hős igyekszik saját keretei közül kitörni és dacolni az előítéletekkel, máskor Tenzing az 1953-as brit expedíció tagjaival viaskodik, próbál nekik bizonyítani, és a fejükbe verni, hogy nem minden serpa csak a pénzért van ott. Van, akit a hegy, a mítosz, a Mount Everest spirituális oldala csábít magához éjt nappallá téve.
A hegynél is nehezebb: önmagát legyőzni
Tenzing amennyire legyőzi a hegyet, úgy legyőzi saját magát is. Népe merev szabályait, a hegy szakadékai mellett a társadalmak és kultúrák közötti árkokat is átlépkedi Genden Phuntsok karaktere. A film mégsem enged magához közelebb, az emberi drámát csak felszínesen kapargatja, ami nagy kár.
A dokumentumfilmes berkekből érkezett Jennifer Peedom – innen a gyönyörű vizualitás –, aki a 2015-ös Sherpa című dokumentumfilmet is készítette, túl közel került a forráshoz, amit vizsgált. Elkezdte romantizálni a hegymászók és serpák világát, ahelyett, hogy igazán megmutatta volna az esendőséget: hogy hiába fennkölt egy szakma, adrenalindús és látványos, ott is vannak rossz emberek.
Életrajzi dráma helyett tankönyvszagú történelemóra
Az új életrajzi dráma egyik szarvashibája a zsánerből fakad. Ebből túlélődrámát, thrillert kellett volna faragni, nem csupán a történelmi tényekre, a feljegyzésekre és archív videókra támaszkodni, hanem a fikciót bátran használva kitölteni a narratív lyukakat. Itt látszik, hogy nem minden arany, ami életrajzi: lehet szidni azokat az alkotókat, akik a képzeletüket is bevetik, de helyenként igenis használ, ha a filmkészítő nem ragaszkodik mereven a tényekhez.
A Tenzinget azért sem lehet a szívünkbe zárni, mert elherdálja a Mount Everestet szintén elsőként meghódító Sir Edmund Hillary figuráját. Érthetetlen, hogy még Willem Dafoe mindenkinek parancsolni próbáló John Huntja is több fókuszt kap a sztoriban, holott a duónak Tenzing Norgay éppolyan fontos láncszeme volt, és a történelmi csúcshódítás Hillary nélkül nem ment volna végbe. Tom Hiddlestonon is látszik, hogy robotpilótamódba kapcsolhatott a forgatáson, játékára csúnyán rányomja a bélyegét a háttérbe szorítás.
Hillaryban ennél több lehetőség lett volna, hiszen ő csak olvasott George Malloryról, míg Tenzing gyerekként találkozott is a hegymászók hősével. Ezt a kapcsot jobban ki lehetett volna emelni, talán ez töltötte volna meg több drámával és érdekesebb perspektívával a filmet: mit jelent, ha valaki csak könyvekből inspirálódik, és van mellette olyan, akinek személyes élményei vannak nagy alakokkal.
A katarzis így is megérkezik
A természetfilmes háttér sajnos lehúzza az élményt: helyenként térképeket mutogatnak, azokon rajzolják be, merre haladnak a karakterek, ahelyett, hogy megmutatnák. Hogy még magyarázósabb és tankönyvszagúbb legyen a végeredmény, hosszú, felesleges monológokat kapunk a hegymászóktól. Így amikor a Tenzing elkezd összeállni és végre feszültté válni, egy ollóval elvágják az addig szőtt fonalat. A film utolsó harmada a leggyengébb rész, pedig épp akkor kellene a legjobban izgulnunk a hőseinkért.
Csodával határos, hogy a katarzist valamelyest így is megkapjuk, köszönhetően annak, hogy Tenzinget szépen építgetik, és a főszereplő is ügyesen alakít. Tom Hiddleston valahol a háttérben bosszankodik – ahogy a néző is, mert ebből lehetett volna egy lenyűgöző filmdráma, így viszont csak egy nagyon korrekt, jó film lett.
A Tenzing az Apple TV-n nézhető meg, magyar felirattal.
