Rossi túlzásba esett, majd elárulta a válogatott terveit

Rossi túlzásba esett, majd elárulta a válogatott terveit

által Norbert S
0

Rossi: Nem tervez komolyabb változtatásokat a válogatottnál

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az északír válogatott jelentős változásokon ment keresztül azóta, hogy a magyar csapat legutóbb Belfastban járt, az alapok azonban nem változtak. A vasárnapi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Michael O’Neill személye és az északírek jól felismerhető játékstílusa továbbra is meghatározó.

„Nagyon komoly változáson ment át az északír válogatott, de annak ellenére, hogy a keretben sok minden változott, a szövetségi kapitány személye állandó maradt. Ebből fakadóan egy elég jellegzetes, jól meghatározható stílusa van az északír csapatnak” – mondta Rossi.

A kapitány hozzátette: az északír válogatott teljesen más stílust képvisel, végig koncentrálni kell, és nem szabad engedni, hogy a tizenhatoson belül nyomást gyakoroljanak rájuk. Kiemelte, hogy a hazaiak keretét jó játékosok alkotják, többségük az angol másodosztályban szerepel, és bár fiatal futballistákból álló csapat, nagyon stabil.

Rossi szerint nehéz előre megjósolni a mérkőzés alakulását, de mindkét együttes nagy hangsúlyt helyezhet a szervezett védekezésre. „Egyetlen gól is eldönthet egy mérkőzést, ezt mi pont szomorúan tapasztaltuk meg Ukrajna ellen legutóbb” – fogalmazott.

A sűrű program és a terhelés miatt a kezdőcsapat összeállításánál a regeneráció is fontos szempont. Rossi szerint változásokra szükség lehet, de nem tervezi teljesen átalakítani az együttest. „Most is biztos, hogy lesz csere, de túl sok változtatást nem tervezek” – jelentette ki.

A magyar válogatott több meghatározó játékost is nélkülözni kényszerül Belfastban. A kapitány szerint ez benne van a pakliban, és nem érdemes ezzel foglalkozni.

A Nemzetek Ligája B divíziójából a négy csoportelső feljut az élvonalba, az utolsók kiesnek a C ligába, míg a második helyezettek a feljutásért, a harmadikok a bennmaradásért játszanak osztályozót márciusban. A belfasti mérkőzés közép-európai idő szerint 20 óra 45 perckor kezdődik.

Ezt is kedvelheted