Székely olimpiai bajnok, aki megtagadta a fasiszta tisztelgést Berlinben
Lőrincz Márton, az 1936-os berlini olimpia légsúlyú kötöttfogású birkózóbajnoka Korondon született 1911. október 23-án, más források szerint október 28-án. Édesapja, a korondi Lőrincz Molnár Mózes az első világháborúban hősi halált halt, így a fiút édesanyja mellett egy erőszakos mostohaapa nevelte fel. Az elemi iskola elvégzése után a székelyudvarhelyi Gyarmati István mester asztalosinasa lett, itt került kapcsolatba először a sporttal.
A harmincas évek gazdasági nehézségei miatt a nyugtalan természetű, az egyre erősödő kisebbségi elnyomást nehezen tűrő fiatalember Magyarországra menekült. Budapesten a Helyiérdekű Vasút alkalmazottja lett tisztviselői állásban, emellett a MAC birkózója. Mindkét fogásnemben versenyzett, 1934-től 1937-ig tíz alkalommal volt tagja a magyar válogatottnak, és az 1934. évi stockholmi Európa-bajnokságon ő szerezte a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét.
Az 1936. évi olimpiára Szentesen készült fel dr. Papp László társaságában, és augusztus 9-én olimpiai bajnoki címet nyert az 56 kilogrammos kötöttfogású mezőnyben – ugyanazon a napon, amikor Csik Ferenc 100 méteres gyorsúszásban és Csák Ibolya magasugrásban győzött. A korabeli Székelyföld beszámolója szerint a berlini játékokon több vendégsportoló is fasiszta kézfelemeléssel hallgatta saját himnuszát, ám Lőrincz Márton a Führer dísztribünjével szemben végig görcsös kézzel fogta olimpikon egyenruhájának nadrágszárát, miközben a Himnuszt hallgatta. Ez a gesztus akkor sokaknak nem tetszett.
A berlini olimpia bajnokai a német rendezőktől egy-egy tölgyfacsemetét kaptak. Lőrincz Márton, mivel szülővárosába nem térhetett vissza, csemetéjét az őt fiául fogadó Szentesen ültette el. A szentesi polgármester házat intézett neki, hogy ne a margitszigeti szobájában kelljen nyomorognia, Lőrincz pedig több ezer szentesi előtt ültette el a fát. Az olimpia után leventeoktatóként is dolgozott, a soron következő játékokat azonban 1940-ben a második világháború miatt már meg sem rendezték, így inkább visszavonult.
Erdélyi szóbeszédek szerint a kommunista román rezsim minden követ megmozgatott azért, hogy Lőrincz román színekben versenyezzen, ám ő ezt székely–magyar mivoltából adódóan kerek perec megtagadta, ezért sem térhetett haza soha. A háború viszontagságai után, 1947-ben – más források szerint 1948-ban – a nélkülözést megelégelve Dél-Amerikába emigrált, és Argentínában telepedett le. Életének utolsó két évtizedéről gyakorlatilag semmit sem tudni; egyes források szerint eleinte cirkuszokban tartott birkózóbemutatókkal kereste a kenyerét, majd birkózóiskolát és autószerelő műhelyt indított. Folyamatosan fájdalmas hangvételű, honvágytól átitatott leveleket küldött haza édesanyjának és mostohatestvérének, az utolsót 1962 novemberében Kanadából.
Hivatalosan hét évvel később, 1969-ben hunyt el San Carlos de Bariloche üdülővárosában, szeretteitől távol, így hozzátartozó híján Buenos Airesben köztemetést rendeltek el számára. Korondon róla nevezték el a sportcsarnokot, a helyi birkózóklubot és egy immár több mint két évtizede megrendezett emlékversenyt, 2022-ben pedig szobrot emeltek a tiszteletére. Szentesen tér őrzi a nevét, és gondosan ápolják az általa ültetett olimpiai emléktölgyet. A 2021-es tokiói játékokon a magyar birkózás 20. olimpiai aranyérmét megszerző névrokona, Lőrincz Tamás az ő tiszteletére adta fiának a Márton nevet. Hamvait 2024-ben, születésének 113. évfordulóján hozták haza szülőhelyére, Korondra, ahol a napokban Lőrincz Tamás ünnepélyesen elültette a szentesi tölgyfa sarját.
