Seszták Miklós megszólalt a mentelmi joga felfüggesztésére tett ügyészségi indítvány után

Seszták Miklós megszólalt a mentelmi joga felfüggesztésére tett ügyészségi indítvány után

által Norbert S
0

Alaptalannak nevezte Seszták Miklós a mentelmi jogának felfüggesztésére tett ügyészségi indítvány indokait

Semmilyen bűncselekményt nem követett el, és semmilyen bűncselekmény elkövetéséről nincs tudomása – reagált Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, korábbi nemzeti fejlesztési miniszter arra, hogy a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes a mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

Seszták Miklós a kdnp.hu oldalon közzétett állásfoglalásában az ellene megfogalmazott ügyészségi „megalapozott gyanú” minden elemét alaptalannak nevezte. Kijelentette: természetesen bármely időpontban kész bármelyik hatóság előtt megjelenni, nyilatkozatot tenni, és megvédeni az igazát. Hozzátette, hogy az adott ügyekben további nyilatkozatot csak és kizárólag a hatósági eljárás keretében kíván tenni.

Vesztegetés miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség

Seszták Miklós – aki 2014 és 2018 között volt nemzeti fejlesztési miniszter – mentelmi jogának felfüggesztését azzal indokolták, hogy ellene vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

A nyomozás adatai alapján feltételezhető, hogy a korábbi tárcavezető és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója a Volánbusszal szerződéses kapcsolatban álló vállalkozások képviselőjétől 2015 és 2018 között közvetítőn keresztül több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át.

Egy építőipari beruházásokkal foglalkozó cégcsoport képviselője – a reménybeli állami megrendelések fejében – emellett felajánlotta, hogy minden beruházás után az egyes szerződésekben meghatározott vállalkozói díj 10 százalékát közvetítő közreműködésével visszajuttatja a politikusnak.

Mindezeken túl a korábbi fejlesztési miniszter a Nemzeti Sportközpontok által kiírt számos uszoda- és tornaterem-beruházás kapcsán a fejlesztésben érdekelt cég képviselőjétől összesen mintegy 270 millió forint jogtalan előnyt kapott.

Az ügyészség ezzel párhuzamosan bejelentette, hogy egy 2024-es ügy miatt Magyar Péter mentelmi jogát is felfüggesztené.

Ezt is kedvelheted