Pártállás miatt veszítheti el helyét a Médiatanács egyetlen ellenzéki tagja

Pártállás miatt veszítheti el helyét a Médiatanács egyetlen ellenzéki tagja

által Norbert S
0

Pártpozíció miatt bukhatja a helyét a Médiatanács egyetlen ellenzéki tagja

Összeférhetetlenség léphet fel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának egyetlen ellenzék által delegált tagja esetében. Tóth Máté, akit a Mi Hazánk Mozgalom jelölése nyomán választottak meg a testületbe, alelnöki tisztségért indul a párt szombati kongresszusán.

A médiatörvény a testületi tagsággal összeférhetetlennek mondja ki tisztség betöltését párt országos vagy területi szervezetében. Előírja azt is, hogy a Médiatanács tagja nem folytathat pártpolitikai tevékenységet, és párt nevében nyilatkozatot nem tehet.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és frakcióvezetője kedden azt közölte: párttisztség elnyerése esetén Tóth Máté le fog mondani a médiatanácsi tagságáról, „hogy még nagyobb szappanopera legyen ebből a médiatanácsból”. Hozzátette: végeredményben Tóth Máté döntése, hogy a kettő közül melyik tisztséget választja, de ő azt ambicionálja, hogy pártalelnök legyen.

Tóth Máté arról nyilatkozott, hogy mindenképpen versenybe száll az alelnökségért, és ha megválasztják, Toroczkai Lászlóval és a frakcióval egyeztetve dönti el, melyik tisztséget választja. Mint mondta, mindkét tisztség mellett szólnak érvek. Hozzátette: a Médiatanács elnökének és tagjainak választása során történtek, valamint a megválasztottak személye alapján úgy látja, hogy „nagyon súlyosan politikáról, a politikai beavatkozás szándékáról szólna” a testületi munka, ezért a mérleg jelenleg a párttisztség felé billen.

Ezt is kedvelheted