Megszólaltak a megyei önkormányzatok: aggályos lenne a megszüntetésük

Megszólaltak a megyei önkormányzatok: aggályos lenne a megszüntetésük

által Norbert S
0

Visszaszóltak Magyar Péternek a megyei önkormányzatok, súlyos kérdéseket vetne fel a megszüntetésük

A Pest Vármegyei Önkormányzat hosszú közleményben reagált arra, hogy a Tisza-kormány átalakítaná a megyei önkormányzatok és a közgyűlések működését. Álláspontjuk szerint egy ilyen beavatkozás komoly legitimációs kérdéseket vet fel, emellett pénzügyi vonatkozású állításokat is megcáfoltak.

„A megyei önkormányzatok feladatai nem kiüresedtek, hanem átalakultak” – szögezte le a Pest Vármegyei Önkormányzat a sajtóban megjelent információkra és kijelentésekre reflektáló közleményében. Jelezték, hogy 2012-től alapvetően változott meg a megyei önkormányzatok szerepe, mivel a korábbi oktatási, szociális és kulturális intézményfenntartási feladatok állami kézbe kerültek, tevékenységük középpontjába pedig a törvényileg meghatározott területfejlesztési feladatok kerültek.

Hozzátették, hogy részt vesznek a területi fejlesztési célok és az európai uniós programok tervezésében, végrehajtásában és monitoringjában, továbbá több ezer települési fejlesztés előkészítésében, projektmenedzsmentjében és szabályos megvalósításában is közreműködnek. A megyei önkormányzatok tehát nem feladat nélkül működő szervezetek: törvényben meghatározott közfeladatokat látnak el, és jelentős szerepet töltenek be a területi fejlesztéspolitika tervezésében és végrehajtásában – hangsúlyozták.

Emlékeztettek, hogy a közgyűlések tagjait a választópolgárok közvetlen módon választották meg 2024-ben öt évre, és demokratikus legitimációjukat nem az egyes pártok támogatottsága, hanem a közvetlen választói felhatalmazás határozza meg, amelyet egy későbbi országgyűlési választás sem írhat felül. „Egy ilyen beavatkozás súlyos jogállami és demokratikus legitimációs kérdéseket vetne fel” – fogalmaztak, hozzátéve: ha a választói felhatalmazás lejárta előtt megszüntethető a közvetlenül választott megyei közgyűlések mandátuma, azzal olyan közjogi precedens teremthető, amelyre hivatkozva ugyanez megtehető a települési képviselő-testületekkel és polgármesterekkel is.

A közlemény szerint a helyi önkormányzatok működésére a központi költségvetésből 1 408 milliárd forint jut, ennek mindössze 0,5 százaléka, azaz 6,9 milliárd forint jut a megyei önkormányzatokra együttesen. Ez a Pest Vármegyei Önkormányzatra lebontva 567 millió forint, ráadásul a megyei önkormányzatok nem rendelkeznek olyan saját adóbevételi bázissal, amely működésük finanszírozását biztosítaná. Kiemelték, hogy a rendelkezésükre álló szervezeti és szakmai kapacitással a működésükre fordított összeg sokszorosát kitevő fejlesztési forrás felhasználását segítik elő, a költségvetésükben megjelenő egyéb összegek jelentős része pedig nem működési forrás, hanem konkrét fejlesztésekhez kötött, jellemzően európai uniós támogatás előlege.

Megcáfolták azt is, hogy a megyei önkormányzatok sokmillió forintos kifizetőhelyek lennének: a közgyűlési képviselők tiszteletdíja megyénként eltérő, de a fizetés így sem éri el a félmillió forintot, a közgyűlés elnökének illetményét pedig törvény szabályozza. A megyei önkormányzatok feladatainak újragondolása legitim szakpolitikai kérdés lehet, ezt azonban nem lehet a teljes önkormányzati rendszerből kiragadva vizsgálni – közölték, hozzátéve, hogy a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége e tárgyban már megfogalmazta a területi középszintre vonatkozó szakmai javaslatait.

Magyar Péter szeptember elején jelentette be, hogy már dolgoznak azon a javaslaton, amely a kiüresített megyei közgyűlések megszüntetését és a rendszer teljes átalakítását célozza. Az Országgyűlés szeptember 8-i ülésén úgy fogalmazott: a megyei közgyűlések ma kizárólag a szétesett ellenzék bukott pártjainak kifizetőhelyeként működnek, havi egy-két nap munkáért sokmilliós fizetést biztosítva, miközben a megye semmit sem profitál a munkájukból. Hozzátette: megállították a féktelen közpénzköltést, eltörölték a közgyűlési elnökök és alelnökök költségtérítését, és csökkentették a milliós fizetéseket, de szerinte ideje továbblépni, és ennek a rendszernek véget kell vetni.

Ezt is kedvelheted