Magyar Péter kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának eltörlését
Magyar Péter bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. A bejelentést közösségi oldalán tette közzé.
Közvádra üldözendő bűncselekménynek minősül Magyarországon a bűncselekmények jelentős többsége. Ezek lényege, hogy ha a hatóság tudomást szerez róluk, az eljárás a sértett külön kérelme nélkül is megindulhat, nem szükséges hozzá magánvád. Idetartozik például a becsületsértés és a rágalmazás is akkor, ha bíró, ügyész, rendvédelmi szerv tagjának vagy polgári nemzetbiztonsági szolgálat tagjának sérelmére, annak hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt követik el.
Éleződő vita a Legfőbb Ügyészséggel
Szerda délelőtt a miniszterelnök a Legfőbb Ügyészséget kérte számon, bűnpártolással vádolva az intézményt, és felemlegette, hogy nem haladnak az aranykonvoj, az MNB-alapítványok és a nyomozati iratok meghamisítása ügyének vizsgálatával.
„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
A miniszterelnök a Facebookon kedden közzétett videóüzenetében arra kérte az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát, egyben kifogásolta azt, hogy a Legfőbb Ügyészség egyszerre kérte az ő, valamint Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztését.
A Legfőbb Ügyészség késő esti közleményében üdvözölte a miniszterelnök azon szándékát, amely támogatja a büntetőeljárások gördülékeny lefolytatását, ugyanakkor hangsúlyozta: az ügyészség alkotmányos feladatainak ellátása során az egyetlen mérce és zsinórmérték a törvényesség és a pártatlanság, a törvény előtti egyenlőség. Az országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványok is e követelmények szerint, szigorú törvényi és szakmai megalapozottsággal, mindennemű politikai vagy más megfontolástól függetlenül készülnek.
