Magyar Péter: ezért nem támogatták Baka András jelöltjét

Magyar Péter: ezért nem támogatták Baka András jelöltjét

által Norbert S
0

Magyar Péter elárulta, miért nem támogatták Baka András jelöltjét a legfőbb ügyész pozíciójára

A Tisza kormányzásának 133. napján számos döntést hozott az Országgyűlés, ezekről számolt be a miniszterelnök. Többek között elmondta, miért nem támogatták Szathmáry Zoltán jelölését, akit a köztársasági elnök javasolt legfőbb ügyésznek. Emellett több, Budapestet és a gyermekvédelmet érintő kérdésről is tárgyaltak.

Az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat – mondta a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban azzal kapcsolatban, hogy a Tisza-frakció nem támogatja Baka András köztársasági elnök jelöltjét, Szathmáry Zoltánt a legfőbb ügyészi tisztségre.

Magyar Péter az Országgyűlés és a Tisza-frakció nap folyamán meghozott döntéseit ismertette kormányának 133. napján. A kormányfő megerősítette, tiszteletben tartják a köztársasági elnök alkotmányos jogkörét, és komolyan veszik azokat az érveket is, amelyeket hétfőn a parlamentben elmondott. A döntésünk során azonban figyelembe vettük azt is, hogy az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat, garantálnia kell a szervezet politikai függetlenségét, és hiteles választ kell adnia azokra a szervezeti és működési problémákra, amelyek az elmúlt években felhalmozódtak – fogalmazott.

Magyar Péter rámutatott, az államfő jelöl, az Országgyűlés pedig dönt, és mindkettő viseli a saját döntésének politikai felelősségét. Szokatlannak tűnhet, hogy egy köztársasági elnök önálló szereplő, és nem a kormányzati hatalom bábja – tette hozzá, és arra kérte Baka Andrást, állítson új jelöltet a legfőbb ügyészi tisztségre.

Több fontos témáról döntöttek

Magyar Péter emellett bejelentette, hogy az egészségügyi szakmai kamarák megerősítéséről is döntött a parlament. „Visszaáll a kötelező orvosi kamarai tagság, és 2027-től az orvosok etikai ügyei ismét a Magyar Orvosi Kamarához kerülnek” – fogalmazott.

Az építési szabályoknál is több változást elfogadtak. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években láthattuk, semmi nem történt, ha egy kiemelt beruházás környezetvédelmi szabályokat sértett. Környezet- vagy természetvédelmi jogsértés esetén az építési, engedélyezési eljárást fel kell függeszteni, és a kormány előírhatja, hogy a jogsértő állapot megszüntetéséig, de legalább 6 hónapig ne lehessen új építési vagy létesítési engedélyt kiadni – mondta a miniszterelnök.

Fővárosi változásokról is határoztak

„Újra létrehozzuk a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, ahol öt kormányzati és öt fővárosi delegált ül majd a miniszterelnök és a főpolgármester vezetésével” – jelentette ki, majd hozzátette, hogy arról is döntöttek, a Városliget nem lesz beépíthető az eddigieken felül.

Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban elmondta, a bíróságon kell felelniük a tetteikért.

A Médiatanács új elnökének és négy tagjának megválasztásáról is beszélt a kormányfő, kiemelte, a testület elnöke Polyák Gábor médiajogász lett. Közölte, a Tisza-frakció a szakemberek jelölését támogatta a szavazatával, „a fekete öves propagandistákét” viszont nem.

„Eközben tárgyalja az Országgyűlés a gyermekek védelméről szóló jogszabályok jelentős szigorítását is” – folytatta Magyar a videóban. Céljuk a kiskorúak elleni szexuális erőszakot propagáló médiatartalmakkal szembeni fellépés, továbbá a kórházakban hagyott csecsemők sorsának rendezése.

Ezt is kedvelheted