Karácsony: Azért szeretjük a miniszterelnököt, mert mindig van epés megjegyzése

Karácsony: Azért szeretjük a miniszterelnököt, mert mindig van epés megjegyzése

által Norbert S
0

Karácsony Gergely: Az Alkotmánybíróság döntése után újra kell gondolni a szolidaritási hozzájárulást

A főpolgármester szerint az Alkotmánybíróság egyhangú döntése nyomán a szolidaritási hozzájárulás teljes rendszerét újra kell gondolni, de erre rendkívül kevés az idő. Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorának szerdai adásában úgy fogalmazott, hogy a lehetetlennel határos január elsejéig jó szabályozást kidolgozni.

A főpolgármester szerint maga az elv, hogy az állam kiegyenlítő mechanizmust alkalmaz az eltérő jövedelemtermelő képességű települések között, nem alkotmányellenes, sőt szerinte helyes cél. Ezt annak ellenére mondta, hogy olyan önkormányzatot vezet, amelynek viszonylag sok saját bevétele van.

„Az a hazugság, amit az elmúlt években hallottunk, hogy a kisebb, szegényebb településeket támogatják ebből, nem igaz” – jelentette ki. Karácsony Gergely szerint az állam évente már mintegy 400 milliárd forintot vont el a gazdagabb önkormányzatoktól, és azt saját céljaira költötte, miközben az önkormányzatok állami finanszírozása még csökkent is.

Az alkotmánybírósági döntés lényege a főpolgármester értelmezése szerint az, hogy az önkormányzatoknak ügyféli jogkört kell biztosítani, vagyis vitathatniuk kell a rájuk kirótt teher mértékét, akár bírósági úton is. Karácsony Gergely szerint nem lesz működőképes a rendszer, ha az önkormányzatok sorra beperlik az államkincstárt, ezért inkább az önkormányzati finanszírozás egészének újragondolására van szükség. Üdvözölte, hogy jövő hétfőre összehívták az önkormányzati szövetségeket, ahol ő is részt vesz.

Megállapodás pereskedés helyett

A főváros saját ügyeiről szólva Karácsony Gergely emlékeztetett: Budapestnek jogerős ítéletei vannak arról, hogy az elmúlt években törvénytelenül fosztották meg saját bevételeitől, és a 2024-es, 2025-ös és 2026-os évekre vonatkozó pereket is meg fogják nyerni. Hozzátette ugyanakkor, hogy egy ítélettel nem lehet fizetést adni az embereknek, és az új kormánnyal – amely szerinte partneri viszonyra törekszik – nem kíván pereskedni.

A cél egy politikai megállapodás, amely lezárná a peres ügyeket, és más típusú finanszírozás felé vinné a fővárost. Karácsony Gergely korábban azt javasolta a kormánynak, hogy csökkentse az elvonás mértékét, és tegye átláthatóvá, mire fordítják a pénzt, ez azonban az alkotmánybírósági döntés után már kevés lesz.

A miniszterelnök a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón túlzónak nevezte a Budapest csődjéről szóló állításokat, miután a főváros visszafizette 67 milliárd forintos folyószámlahitelét, ugyanakkor azt is mondta: a fővárosi személyi kiadások és jutalmak 30-40 százalékkal emelkedtek. Karácsony Gergely ezt cáfolta.

„Miniszterelnök urat azért szeretjük, mert mindig van egy epés megjegyzése mindenről” – fogalmazott. Mint mondta, nem emelték ilyen mértékben a jutalmakat, a fővárosi intézményeknél és cégeknél dolgozók fizetését pedig nagyjából a budapesti átlagbér-növekedés ütemében, attól kissé elmaradva emelték. Hangsúlyozta, hogy az érintettek jelentős része szerény jövedelmű, például idősotthonokban dolgozók és szociális munkások. A kijelentést nem kívánta tovább kommentálni, mondván, a tárgyalások jól haladnak, és mindkét fél érdekelt a megállapodásban.

Első ülését tartja a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa

Szóba került a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) is, amelynek létrehozásáról kedden fogadott el törvényt a parlament. A testületben öt kormányzati és öt fővárosi delegált ül majd, a miniszterelnök és a főpolgármester vezetésével. A fővárosi tagokról a közgyűlés pénteki ülésén döntenek.

Karácsony Gergely szerint az első ülésnek már van egy ideiglenes időpontja, de sok még a kérdőjel. Az FKT elsősorban fejlesztéspolitikai egyeztető fórum, a főpolgármester szerint azonban az első ülésen a város pénzügyi kérdéseit is rendezni kell.

Olimpia stadionépítés és állami pénz nélkül

A budapesti olimpiai tervekről Karácsony Gergely azt mondta, néhány héten belül tudják bemutatni a koncepciót, amelyet eredetileg szeptember 30-ra ígért. Azt mondta, hogy a terv ebben a parlamenti ciklusban nem igényelne magyar adófizetői pénzt, mert jól illeszkedik a Magyarországra most érkező uniós fejlesztési forrásokhoz.

A koncepcióban nincs stadionépítés, viszont városfejlesztés és országos infrastruktúra-fejlesztés igen, és a lehető legtöbb vidéki várost, települést is bevonnák a sporteseményekbe, hogy az olimpia az egész ország közös ügye legyen. Hozzátette, a pénzügyi problémák megoldására szűkös idő áll rendelkezésre, és „ha ezek megoldódnak, akkor sem lesz aranyból a kerítés”.

Ezt is kedvelheted