Megszúrták a taktakenézi képviselőt, az anya szerint fia vallott tettéről
A taktakenézi önkormányzati képviselő, Szapula János halálát kedden reggel egy közmunkás okozta a településen. Az 59 éves férfit környezetében jószívű, segítőkész és köztiszteletben álló emberként ismerték. A gyilkossággal gyanúsított E. László édesanyja a történtek után arról beszélt, hogy fia és az áldozat között már korábban is voltak konfliktusok.
„A fiam már egy éve is közmunkán volt, de otthagyta, mert János nem hagyta őt békén. Valójában nem volt a főnöke, de mindenáron ő akart neki parancsolni” – mondta az asszony. A 69 éves nő szerint fia két hete tért vissza a közmunkaprogramba, és azóta ismét panaszkodott Szapula Jánosra. „Pedig nagyon jó barátok voltak sokáig… Azután kezdte ugráltatni, hogy képviselő lett belőle, pedig még mi is rá szavaztunk a választáson” – idézte fel.
Az anya elmondása szerint E. Lászlónak alkoholproblémái is voltak, és többször járt elvonón. A támadás után fia hazament, a kezébe adta a véres kést, és csak annyit mondott: „megszúrtam Jancsit”, majd a mosdóban volt, amikor a kiérkező rendőrök elfogták. A gyanú szerint a korábban a húsiparban dolgozó férfi egy henteskéssel ment a munkahelyére, és ezzel támadt rá az önkormányzati képviselőre.
Az anya azt állította, hogy fia nem készült előre a gyilkosságra, ugyanakkor a rendelkezésre álló információk szerint korábban már börtönben is ült felesége bántalmazása miatt. E. László a szüleivel élt, miközben 27 éves fia már külön lakott. A tragédia után a család házát rendőrök vigyázták, miután több fenyegetést is kaptak.
Szapula János háromgyermekes családapa és öt unoka nagyapja volt. Feleségével szeretetben élt, az asszonyt pedig teljesen összetörte férje elvesztése. Egy családtag szerint a támadásnak nem volt közvetlen előjele: „Váratlanul rontott rá szegényre és szúrta nyakszirten, valójában semmiféle előjele nem volt. Politikai ellentét egyáltalán nem volt közöttük, ennek egyébként sincs semmi köze a támadáshoz.”
Szapula János a 2024-es önkormányzati választáson a Romajó Egyesület jelöltjeként lett képviselő, emellett a település roma nemzetiségi önkormányzatának tagja és a közfoglalkoztatási program munkavezetője volt. Tóth Szilárdné polgármester szerint a gyilkosság azon a telephelyen történt, ahol a közmunkások feladatait osztják ki. Szapula János éppen egyeztetett az egyik munkavezetővel, a telefonbeszélgetés után pedig az elkövető higgadtan odasétált mögé és hátulról nyakon szúrta. „Esélye sem volt a védekezésre” – mondta.
A polgármester szerint a szemtanúk azért nem avatkoztak közbe, mert a támadó teljesen nyugodtan közeledett, a kést pedig csak az utolsó pillanatban vette elő. „János nagyon jól koordinálta a munkát és az embereket is kiválóan tudta irányítani, én maximálisan meg voltam vele elégedve. Remek közösségi ember volt, a településen élőket támogatta adományokkal és ahogy tudta, segítette őket. Nagyszerű apa is volt, példamutató, ahogy a családját összetartotta” – emlékezett rá a polgármester.
