Ukrajna szépen lassan elveszíti Lengyelországot
A lengyel-ukrán együttműködés 2022 után a nyugati támogatás egyik tartóoszlopává vált, a lengyel társadalom türelme azonban látványosan fogy. A menekültek megítélése romlik, a történelmi viták ismét meghatározzák a politikát, a radikális jobboldal pedig egyre több szavazót ér el. A 35. karpaczi Gazdasági Fórumon mindez közvetlenül is érzékelhető volt: Varsó továbbra sem akar orosz győzelmet, de egyre kevésbé hajlandó feltétel nélkül finanszírozni Kijevet.
A példátlan szolidaritás megfáradt
2022 februárjában Lengyelország olyan társadalmi mozgalmat mutatott, amelyre Európában alig akadt példa. Családok nyitották meg otthonaikat, önkéntesek fogadták az érkezőket, Varsó fegyvereket adott át, és diplomáciai kampányt folytatott Kijev mellett. A Jog és Igazságosság vezette kormány politikai programmá emelte ezt a szolidaritást, Lengyelország logisztikai hátországként és Ukrajna egyik legfontosabb európai szószólójaként működött.
Ez a szerep mára megkopott. A CBOS közvélemény-kutató 2026-os adatai szerint az ukránok iránt rokonszenvet érző lengyelek aránya a 2023-as 51 százalékról 29 százalékra esett, miközben az ellenszenvet érzők aránya 43 százalékra nőtt. Egy másik felmérésben a válaszadók 52 százaléka már ellenezte további ukrán menekültek befogadását, a katonai támogatás folytatását pedig 52 százalék helyeselte, 45 százalék viszont ellenezte.
A menekültek körüli vita azért különösen érzékeny, mert nagyjából másfél millió ukrán él Lengyelországban. Jelenlétük már nem átmeneti humanitárius ügy, hanem munkaerőpiaci, lakhatási, oktatási és jóléti kérdés is. A rendőrség 2026 első felében 180, ukránok elleni, etnikai indíttatású bűncselekményről kapott bejelentést, ami 30 százalékos éves növekedést jelent.
Volhínia ismét belpolitikai fegyver
A bizalmat a történelmi emlékezet körüli konfliktus is rombolja. Lengyelországban máig nyitott seb a volhíniai mészárlás, amelynek során az Ukrán Felkelő Hadsereg egységei 1943-tól mintegy százezer lengyel civilt öltek meg. Komoly felháborodást váltott ki, amikor Volodimir Zelenszkij egy ukrán különleges katonai egységnek az „UPA hősei” nevet adta. Karol Nawrocki köztársasági elnök válaszul visszavonta Zelenszkijtől a Fehér Sas-rendet, majd Ukrajna európai uniós csatlakozásának akadályozását is kilátásba helyezte.
A CBOS szerint a kapcsolatok romlását érzékelők 45,4 százaléka a történelmi vitákat nevezte meg okként, míg 36,4 százalék a menekülteknek járó szociális támogatásokat említette. Donald Tusk kormánya továbbra is azt vallja, hogy biztonságos Ukrajna nélkül nincs biztonságos Lengyelország, ugyanakkor hangneme és támogatási készsége jóval mérsékeltebb, mint a PiS-kormányé volt a háború első éveiben. Tusk már „kemény üzleti” kapcsolatot helyezett kilátásba arra az esetre, ha Kijev nem veszi figyelembe a lengyel érzékenységeket, kormánya pedig szigorította az ukránok hozzáférését a jóléti ellátásokhoz.
Braun már nem politikai kuriózum
A folyamat leglátványosabb politikai haszonélvezője Grzegorz Braun. A Lengyel Korona Konföderációjának szélsőjobboldali vezetője ukrán zászlókat távolított el, a „lengyel társadalom ukránosításáról” beszél, a kijevi vezetést pedig Lengyelország ellenségének nevezte. Pártja egyes mérésekben már 7-10 százalék körül áll, az aggregált szeptemberi adatok 8 százalékot mutattak. A lengyel parlament ötszázalékos küszöbe mellett ez már önálló frakciót és akár kormányalakítási súlyt jelenthet.
Braun radikalizmusa a lengyel jobboldal egészére is hatással van. A PiS miniszterelnök-jelöltje, Przemysław Czarnek katonai támogatási stopot követelt mindaddig, amíg Ukrajna nem változtat történelmi politikáján. A Konföderáció a Starlink finanszírozásának leállítását és az ukrán uniós csatlakozás blokkolását is felvetette. Egy szeptemberi IBRiS-mérésben a PiS, a két Konföderáció és Mateusz Morawiecki új formációja együtt 47,1 százalékot ért el, a mandátumbecslés szerint pedig 239 helyet szerezhetnének a 460 fős Szejmben, nyolccal többet az abszolút többséghez szükségesnél.
Ukrajna tehát nem egyik napról a másikra veszíti el Lengyelország támogatását. A lengyel állam alapvető biztonsági érdeke továbbra is az, hogy Oroszország ne győzzön, és a társadalomban is jelentős szolidaritás maradt fenn. Ami eltűnőben van, az a feltétlen támogatás politikai bázisa. Ha Kijev nem veszi komolyan a történelmi érzékenységeket, a menekültek körüli feszültségeket és a lengyel teherviselés határait, akkor a 2027-es választás után olyan Varsóval találhatja szemben magát, amely már kevésbé szövetségesként, inkább szigorú feltételeket szabó partnerként beszél vele.
