Szakértő: a víz alacsony ára miatt elakadnak a vízgazdálkodási beruházások
A magyar cégek egy része már kiszámolta, mennyi vizet tudna visszaforgatni, de a tervek gyakran a pénzügyi vezetőnél akadnak el – a víz egységára ugyanis olyan alacsony, hogy a beruházás megtérülése beláthatatlan messzeségbe csúszik. Torma András egyetemi docens szerint ez a hazai ipari vízgazdálkodás egyik legélesebb ellentmondása: tudjuk, hogy lépni kell, közben egy komplexebb beruházás megtérülése nagyon elhúzódik.
Júliusban a Harmonikus Növekedésért Alapítvány, György László közgazdász gazdaságstratégiai kutatóműhelye tette közzé azt a vízügyi vitairatot, amely azóta hónapok óta tartó szakmai vitát tart napirenden. Az anyag a Debreceni Egyetem, az Óbudai Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem szakembereinek közreműködésével készült – utóbbi részéről Torma András és Kozma Katalin véleményezte a teljes szöveget, elsősorban vízgazdálkodási, vízpolitikai, valamint táji és ökológiai szempontból.
Torma András környezetmenedzsmenttel és életciklus-elemzéssel foglalkozó kutató. Az ipari vízhasználatról országos statisztikák állnak rendelkezésre, amelyeket a vízügyi ágazat gyűjt hatósági adatszolgáltatás keretében, így a jelentősebb ipari vízfelhasználók is azonosíthatók. Az ipari szerkezet változásával azonban a vízhasználat jellege és volumene is folyamatosan mozgásban van: járműipar, akkumulátorgyártás és adatközpontok telepednek egymás mellé, miközben a klímaváltozás miatt a hűtési igény is nő.
Az ipari vízfogyasztók árai jogszabályban rögzítettek, jelenleg a vízkészletjárulékkal együtt köbméterenként 637 forint. A fenntarthatósági jelentéstételi szabályozások a transzparencia irányába hatnak, így a vízfogyasztással kapcsolatos vállalati adatok köre folyamatosan bővül.
A vitairat legtöbbet idézett száma a 10 200–16 800 milliárd forintos veszteség, amelyet a szerzők tizenöt évre, a semmittevés árcédulájaként számoltak ki. Torma András szerint a természeti tőke értékelésére számos környezetgazdaságtani módszertan létezik, de ezekkel mindig csak bizonyos jósággal lehet becsülni a várható költségeket. A pénzügyi számítások felülvizsgálata nem képezte a szakmai értékelésük részét, így azok pontosságáról nem tud nyilatkozni.
A kutató szerint egy beruházást nem szabad egydimenziósan megítélni: az életciklus-szemlélet teszi láthatóvá a teljes ökológiai lábnyomot, és teszi lehetővé az alternatívák összevetését. A paksi eset kapcsán, ahol 145 ezer köbméter kő került a Dunába, hangsúlyozta: vis maior helyzetben a kivitelezés gyors megkezdése volt a legfontosabb prioritás, de minden környezeti elemet érintő beruházásnál elengedhetetlen a részletes környezeti hatásvizsgálat és a várható hatások modellezése.
A vitairat 3000–5000 vízszintszabályozó műtárgyat vetett fel. Torma András szerint nem az a dilemma, hogy képesek lennénk-e ennyi műtárgyat megtervezni, hanem az, hogy hol és milyen beavatkozás indokolt. A hazai vízügyi szakmai kapacitásokat meg kell erősíteni, és a szakembereket már a koncepcióalkotás szakaszában be kell vonni. Az uniós természethelyreállítási rendelet elveivel összhangban a beavatkozásoknak csak a szükséges mértékben és környezeti szempontból indokolt esetben szabad megtörténniük.
A keresleti oldal árazása és a kínálati oldal műtárgyai közötti választás helyett intézkedési hierarchiában kell gondolkodni: az első elem a vízfogyasztás tudatos csökkentése és a víztakarékos működés, ezt egészítené ki a zárt vízkörforgásos rendszerek kialakítása és a helyben történő vízmegtartás. Egységes modell nincs, a megoldásokat mindig az adott térség és az ellátott funkció sajátosságaihoz kell szabni.
