A Parlament elé vonulnak a benzinkutasok, négy napon át demonstrálnak
Többnapos demonstrációt tartanak a független benzinkutasok a fővárosban, hogy felhívják a figyelmet a helyzetükre. A Kossuth térre vonulnak, ahol négy napon keresztül tiltakoznak majd.
Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a megmozdulással a hazai kis- és középvállalkozások egyre nehezebb helyzetére is rá akarják irányítani a figyelmet. Hozzátette: nem pusztán hagyományos tüntetésként tekintenek az akcióra, a Kossuth téren lehetőséget szeretnének teremteni arra is, hogy politikusokkal és kormányzati szereplőkkel közvetlenül beszéljenek a problémáikról.
Egri szerint a független kutakat egyszerre több oldalról éri nyomás. A nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árak alakulása mellett az import lehetősége és az adózási rendszer is meghatározza, hogy a kisebb szereplők milyen feltételek mellett tudnak működni.
Változtatnának a kiskereskedelmi adón
A beszélgetés egyik központi témája a kiskereskedelmi adó volt. Egri szerint az üzemanyagok magas ára miatt a benzinkutak viszonylag gyorsan magas árbevételt érhetnek el, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezzel párhuzamosan a nyereségük is jelentősen növekedne. A szövetség ezért változtatna az árbevételhez kötött adósávokon.
„Ezeket a sávokat mindenképpen vissza kéne állítani, hogy a magyar KKV-k lélegzethez jussanak” – fogalmazott Egri Gábor az ATV-ben.
Az Egyenes Beszédben a korábbi kormányzati egyeztetések is szóba kerültek. Egri szerint tárgyalások ugyan voltak, az általuk várt érdemi változás azonban elmaradt.
Az üzemanyag-ellátásra is hatással lehet a kutak helyzete
Egri Gábor szerint a független benzinkutak problémáját azért sem lehet kizárólag egyetlen ágazat ügyeként kezelni, mert számos töltőállomást olyan kisebb vállalkozások működtetnek, amelyek más tevékenységekkel is foglalkoznak. Ezek a cégek helyben teremtenek munkahelyeket és más szolgáltatásokat is biztosíthatnak, ezért Egri szerint egy fontos üzletág elvesztése az egész vállalkozást megrendítheti.
„Ha az egyik fontos lábát kihúzzuk, a többi lába is bedől” – fogalmazott.
A szövetség képviselője az üzemanyag-ellátás biztonságát is szóba hozta. Álláspontja szerint különösen a kisebb településeken lehet jelentősége annak, ha egy független töltőállomás már nem tud tovább működni.
„Itt azért egy ellátásbiztonságról is szó van az üzemanyagok területén, és egy gazdaságpolitikáról” – mondta.
Egri hangsúlyozta, hogy a vállalkozások nem kivonulni szeretnének a magyar piacról, hanem olyan környezetet szeretnének, amelyben tovább tudnak működni.
„Mi Magyarországon akarunk a továbbiakban is vállalkozni, de ehhez feltételeket kell teremteni, gazdasági feltételeket.”
A benzinkutasok ezért a Kossuth téri demonstrációt egyfajta nyilvános fórumnak is szánják, ahol a döntéshozókkal közvetlenül beszélhetnének az ágazat és általában a magyar kkv-k helyzetéről.
